Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

Meglepetések

Meglepetések

Ez nem puszta szójáték vagy figyelemkeltő fogás: 1945 után két évtizedig semmi további támogatást nem kaptak a kutatók a munkákhoz, amelyeket a történelmi valóság után a még sokban feltáratlan Várhegyen meg akartak szervezni, illetve folytatni. Az ügy nagyrészt megtorpant. A kutató ásatások „tapogatózások” voltak. (Először 1954 nyarán történtek még munkák, „melyek anyagiak híján nagyon rövidre fogottan be is fejeződtek” — írja Zolnay László előbb említett könyvében.) Az ásatásokat S. Nagy Emese vezette. Naplójában akként szerepelnek, hogy a feltárás lényegét mutató „felfedezéstől” a kora Árpád-kori palota legépebben megmaradt részeinek megtalálásáig épp ezekből az István-kori építkezésekből maradtak ránk azok az emlékek, amelyek a III. Béla által építtetett, s helyreállítva ma is a látható várrészeket mutatják.

Ez volt a harmadik tettsorozat 1945 után, amely oknyomozó megállapításaival, a csendben maradó állami és városi-magatartási állapot mögött keményen dolgozott és kisebb eredményeivel még az 1956-ig tapasztalható állami „szabotázsnemtörődömség” körvonalait is kirajzolja

Tehát az ásatások a háború után hosszabb rövidebb megszakításokkal két évtizedig folytak, de a hivatalos szervek nem támogatták azokat alapvetően. Körülbelül az 1950-es évek végéig kormányzati és az „Országos Műemléki” elhatározások alapján, kevés fedezetből történtek. A szerző itt először merészel előhozakodni a bizonyos pénzügyi szemlélettel, hiszen Zolnay így ír: „ ...anyagiak híján..." Vajon mire jutunk, ha nincs pénz...? Zolnay maga vezette az ásatásokat, amíg a pénz el nem fogyott.*

♦Zolnay László a budai vár muzeológusa Esztergomból Budára költözve utalt „Középkori Esztergom” című könyvében erre a 73. oldalon — S. Nagy Emese megállapításai alapján.

38