Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

Szikár tények - A felfedező (feltáró( munka

Ez az azóta már emblémává emelkedett Rózsa-Ablak az, amelyen át betekinthet Európa — természetesen elsősorban a magyar nép — azokba a századokba, amelyekben az ablak született. A turista is itt tud betekinteni a hajdani királyi, később érseki házikápolnába... vezetve a rekonstruált vár­falak mentén, s főként I. István, Szent István által épített, a teljes enyészettől a betemetés, mint konzerváló, egyúttal romboló őrizetétől megszabadított épületmaradványokba. A rekonstrukciós munkák értékét még mai szemmel is egy­szerűen lenyűgözőnek kell mondanunk. Szinte újjáépítették a kápolnát, a Szent István-i várra III. Béla által ráépített kirá­lyi várat, a későbbi prímási-érseki paloták falait — eredeti kiegészítéses formában — műemléki vörös-téglákkal. ★ Lépőid Antal feltárási munkái iránt nagyszerű érzésünk támadt. Ez a munka személyi és anyagi áldozatvállalásában felülmúlhatatlan. Értéke — még e sorok írójának, úgy is mint a Várhegy rekonstrukciójának 1967-től a magyar állam és a szocialista tanácsi szervektől nyert megbízása alapján, szorgalmazója, csodáattal adózhatunk Lépőid Antalnak e nemzeti értéket mentő, nagyban saját költségére vállalt áldozatáért. Az emléktábláját 1980-ban, az áldozatos kanonok 100. születési évfordulóján avattuk föl. Felülmúlhatatlan élmény, hogy az avatóbeszédet e sorok írója mondhatta. Lépőid Antal nagyszerű tettének megőrzésére, ez a születésének 100. évfordulójára, 1980-ban a Vármúzeum bejáratánál állí­tott jövendőket figyelmeztető dombormű ál, Lépőid arc­képével. A gondolat az akkori Dunakanyar Intéző Bi­zottságnak elnöki tisztsége folytán — Oczel Jánostól indult el — illetve a Dunakanyar Intéző Bizottság lelkes veze­tésétől. Az alkotást Kis János csehszlovákiá — pákányi magyar — szobrászművész készítette. Az avatáson megje­lent dr. Léká László bíboros prímás is, és meghálgatta az avatóbeszédet. 37

Next

/
Thumbnails
Contents