Zajovits Ferenc: Az esztergomi Várhegy újjászülése (Esztergom, 1993)

A várhegy

Ez a könyv egyúttal az esztergomi Várhegy, de a város egyéb történelmi helyei „újrateremtésének” majdnem biblikus tanújaként utal vissza az 1945 utáni magyar társadalom áramköreinek lassan, de egyre erőteljesebben, egyre dinamikusabban feltöltődő törekvéseire, a dermedtség oldására. E könyv a magyar közvetlen múlttal szemben is vall e keringés újraindulásáról, és néha visszavallomás oda is, ahonnét a dermedtséget internálták, vagy keményebb szó- használattal élve: diktálták.

írásunk tehát a kortársi erőgyűjtés lélekrajza a közöny ellen, és halk üdvözlet a nemzet, a társadalom megújuló és megújító ereje iránt, történetesen éppen az első magyar főváros, Esztergom életében. Hisszük, hogy nem a sziszifuszi újra és újra visszagördülő szikla krónikáját, hanem a tovább, ha nem is gyorsan, de egyenletesen fölfelé haladás történetének kezdeteit rajzolják meg és iniciálják ezek az oldalak.

A Várhegy

Az első szabadjára engedett gondolatok

A jelen tanulmány, jobban hangzó meghatározással kortársi dokumentum szövegezése és a tényadatok kutatása közben meglepetten fedeztem fel egy másik könyvben fejezetcímként ugyan, de mégiscsak az itt és általam választott névelős főnevet: A Várhegy.* A budai vár című könyvben ugyanis, melynek szerzője egy kiváló tudós, eminens tollú író, innen az esztergomi Vármúzeumból Pestre költözött régész, az azóta elhunyt Zolnay László, s előttünk, esztergomiak előtt nemcsak a köztisztelet, hanem a végleg szívünkbe és agyunkba zártság örökítésével őrzött személy adta ezt a címet egy fejezetnek az előbb említett című könyvében, (őhozzá mellesleg még jó baráti kapcsolatok is fűzték e sorok íróját.)

Úgy gondoltam, e kortársi dokumentum számára (s maradjon talán a későbbiekben is e munkára ez a megjelölés) —

(* Zolnay László: A budai vár) 30