Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
Sok hazai zsidó lakost elkeserített a megszűnni nem akaró ellenérzés, ám a zsidóság zöme nem fordult el a szabadságharc ügyétől. Egyre késett az országgyűlésen az emancipáció kimondása is. Az 1848: XX. tv. a bevett vallások közt egyenlőséget s viszonosságot állapít meg, ám a zsidó vallást nem recipiálták, nem vették fel e rendszerbe; aminek egyik következményeként az ország zsidó lakosai közül senki sem bírt választójoggal. 1848 júliusában Pesten üléseztek a "Magyarország s hozzákapcsolt tartományokbeli izraelita lakosok megbízottjai" s egy újabb, immáron 1790 óta a sokadik emancipációs kérvényt fogalmaztak. Érveiket lényegében a törvény előtti egyenlőség elvéből, a szabadság eszméjéből eredeztették. "Mi azért kívánjuk jogainkat, mert emberek vagyunk - mi egyenlők akarunk lenni e haza minden más lakosaival - egyenlők terheiben és áldásaiban, mert mi szintúgy vagyunk fiai; itt születtünk, itt nevelkedtünk, itt szabadon élni, halni akarunk ...."5 Időközben a népképviseleti országgyűlés határozatot hozott Kállay Ödön, radikális képviselő zsidó emancipációt kimondó törvényjavaslata tárgyalásának elhalasztásáról (a későbbiekben e javaslatra még visszatérünk). Ennélfogva csak egy év elteltével kerülhetett újra napirendre, Szegeden, a zsidó emancipáció ügye. II. a. A Szegeden ülésező országgyűlés ill. annak képviselőháza, hisz a felsőtábla már nem ülésezett, Szemere Bertalan miniszterelnök és belügyminiszter előterjesztése alapján 1849. július 29-én elfogadta a magyarországi zsidóság polgárosításáról szóló törvényjavaslatot. Érdekes, hisz bizonyos jogszabályalkotási, jogpolitikai koncepciót is sejtet, hogy ugyanazon a napon fogadta el az országgyűlés a nemzetiségek jogait biztosító 1849: VIII. tv.-t is. A törvényhozás és a kormányzat a maga részéről e két jogszabály meghozatalával régi adósságát törlesztette, hiszen a nemzetiségek ügye egyik félig-meddig kezelt s megoldott kérdése volt a forradalomnak. Tudjuk, milyen következményekkel jártak a magyar kormányzat és a nemzetiségek közti feszültségek. Ám témánk szempontjából most a zsidókról alkotott törvénynél maradunk meg! A javaslatot, valószínűleg az időhiányra tekintettel, a honatyák tárgyalás nélkül és egyhangúlag fogadták el. Idézzünk fel egy részletet Szemere beszédéből: "... Uraim! ha a zsidó nép szinte ott van a csatatéren; és vérét ontja egy olly hazáért, melynek ő még nem kijelentett polgára, ha ő vagyonát, életét örömest feláldozza azon szabadságért, mellyet csak reményi, azon jogokért, mellyeket még nem bir, mint bírnak a többiek, kik vele harcolnak; azt hiszem az igazság kívánja ... hogy a nemzetgyűlés azon szent elv kijelentését tovább ne halassza miszerint a zsidók is hazánk polgárai jogban és kötelességben a többiekkel egyenlők."6 Maga a törvény meglehetősen rövid, négy §-ból állott. Az 1. § kimondja a Magyarországon született vagy ott törvényesen letelepedett "Mózes vallású" lakosok politikai és polgári jogegyenlőségét az ország többi lakosával. Á 2. § a Magyarországra való betelepülésről rendelkezik oly módon, hogy a részletes szabályozás kidolgozását a kormány hatáskörébe utalja át ideiglenes jelleggel. A 3. § lehetségesnek és érvényesnek nyilvánítja a zsidók és keresztények közti polgári házasságot, és elismeri annak "polgári következményeit." A törvény utolsó, 4. §-a a belügyminiszter hatáskörébe utal át két feladatkört: egyfelől azt, hogy hívjon össze egy választott, zsidó világi és egyházi képviselőkből álló testületet, mely hivatott a zsidó vallás hitelveinek kimondására és a szükséges szervezeti és vallási reformok meghozatalára; másfelől pedig azt, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annnak érdekében, hogy a zsidók a "kézi mesterségek és a földmívelés gyakorlására vezéreltessenek".7 b. A kodifikátor - az emancipáció deklarálást követően - sajátosan szövi bele a törvény szövegébe azokat az utólagos megszorító rendelkezéseket, amelyek egyebek mellett már a reformkori emancipáció körüli polémiákban is felmerültek, igaz akkor azok inkább mint a jogegyenlőség előfeltételei kaptak nyomatékot. A XIX. századi magyar közgondolkodás által kialakított zsidóképben - melynek gyökereit gyakran a nyugat-európai közgondolkodásban kereshetjük - a zsidó emancipáció megvalósulásának ill. megvalósíthatóságának legalább két szélsőséges útja alakult ki. Egy mai tanulmány tipizálja s két alapkategóriába sorolja a korabeli nyugat-európai zsidó emancipációs koncepciókat. "Míg Franciaországban az egyenjogúsítás egyszeri aktusként jelent meg és az asszimilációt a társadalmi erők szabad játékának engedte meg, Németországban egy részlegesen előre haladó emancipációs 56
