Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások
folyamat indult meg. Minden újabb jogosultság biztosítása az asszimiláció elért fokától, a zsidóság ’modernizáltságától’ függött."8 Abban tán mindenki egyetértett, hogy a magyarországi zsidók jogi helyzetén, ha más miatt nem is, de az ország gazdasági érdeke miatt, változtatni kell. A különbségek a fokozatosságban, a sorrendiségben ragadhatóak meg. A konzervatív felfogás szerint a jogegyenlőség kimondását meg kell előznie a zsidóság asszimilálódásának. Szükségesnek vélték nyelvi, "identitásbeli" magyarosodásukat; vallási elzárkózásuk megszüntetését s ezzel összefüggésben vallási újítások bevezetését; foglalkozási átrétegződésüket, különösen a földművelés irányába - hogy csak a legfontosabb előfeltételeket említsük. A zsidóság teljes körű emencipálásának lehetősége akkor válik időszerűvé, szerintük, ha már e feltételeknek eleget tettek. Az ezzel ellenkező liberális álláspont a jogegyenlősítés elsőbbségét vallotta, a feltételek nélküli emancipáció kimondása lendítőleg hat - érvelésük szerint - a nyelvi, kulturális, társadalmi beilleszkedésükre; tehát lényegében mindarra, amiket mint elvárást támasztottak velük szemben. Természetesen e nézetek nem vegytiszta formában nyertek kifejezést. Mint ahogy a hagyományosan egyik vagy másik politikai csoporthoz sorolt személyiségek sem osztották mindenben elvbarátaik véleményét. így - példának okáért - a "konzervatív" Dessewffy Aurélt az emancipáció támogatójaként tartják számon, míg a "liberális" Kossuth Lajos a 40-es években némileg ingadozott a jogegyenlősítés és az asszimiláció menetét illetően. Ide kívánkozik Széchenyi István álláspontja is, ki mikor az emancipáció támogatói külföldi példákra hivatkoztak, a következőket mondta, Szekfű Gyula előadásában: "... angol, francia lehet liberális, mert ha egy palack tintát tölt is az ő nagy tavába, azzal a tó vize meg nem romlik, de ha magyar levesbe öntjük a palack tintát az ugyan élvezhetetlenné válik. Egyik túlzásból a másikba esünk és ha a liberális emancipációt csakugyan végrehajtjuk ’egy zagyvalék nép leszünk’ ..."9 Magyarország 1848-ig kétségtelenül a "német-típusú" úton haladt. Majd’ minden 1790 óta hozott, a zsidóság jogi státusát érintő törvény a fokozatos jogkiterjesztés elvét juttatta érvényre. c. Érdemes most már egy kicsit közelebbről is szemügyre vennünk az emancipációs törvény rendelkezéseit. 1. Az 1. § szerint a jogegyenlőség a zsidó vallású lakosokra terjed ki. A törvény anélkül biztosít egyenlő jogokat s kötelezettségeket az ország "Mózes hitű" polgárai részére, hogy érintené a zsidó felekezet ("Egyház") közjogi helyzetét. Az előzőekben említettük már Kállay Ödön képviselő emancipációs tervezetét. Kállay 1848 júliusában öt §-ból álló, a polgári és vallási emancipációt egyaránt magába foglaló törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé.10 Akkor az országgyűlési osztályok többsége a törvényjavaslat azonnali tárgyalása ellen foglalt állást, bár elfogadták az elvet, miszerint "az izraelitákat polgári jogokra nézve, az ország többi lakosaival egyenlősíteni kell."11 Egyúttal megbízták a Minisztériumot, hogy az "általános honosítás és telepítés tárgyában, s akár ezzel kapcsolatban, akár azt megelőzőleg a zsidó emancipációra nézve törvényjavaslatot terjesszen a ház elé." Ezt a tervezetet 1849. május 24-től a debreceni országgyűlés már ismerhette, ám napirendre csak két hónappal később került.12 Kállay javaslata tehát időszerűtlenné vált, tárgyalását mellőzték. Míg a Kállay által javasolt törvény tehát egyidejűleg valósította volna meg a zsidó lakosság polgári és politikai emancipációját a zsidó vallás recipiálásával, addig a Szemere-féle változat már elhagyta a recepciót. Ez a tény - megítélésem szerint - visszalépést jelent! 2. A 2. § a törvényes letelepedés feltételeinek megállapítását ideiglenesen a kormány hatáskörébe utalja át. Magának a törvénynek az indokolása nem tartja e korlátozást összeférhetetlennek a jogegyenlőséggel:"... Ez egy olyan kérdés, melyre nézve minden ország különböző politicát követ különböző körülményei szerint... Azt be kell vallanunk, hogy hazánkban a népfaj tarkaság igenis nagy, s ez óvakodásra int, pusztán önfenntartási tekintetben. Hogy a szomszéd országokban mindenhol nyomott a zsidók sorsa, következőleg a bevándorlási vágy és tolakodás minden nálunki enyhítés által sokkal inkább élénkíttetik... Azonban idő kívántatik arra is míg a már törvényesen betelepedettek a nemzeti és keresztén élettel összesimulnak."13 A reformkori emancipációs viták egyik, gyakran visszatérő motívuma a jogegyenlősítés összekapcsolása a (zsidó) bevándorlás korlátozásával. A konzervatív gondolkodású politikusok, publicisták a hazai zsidóság emancipációjának esetleges kimondása egyik nem kívánt következményétől, 57
