Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IX. Egyház és társadalom
JÁROLI JÓZSEF A GYULAI FÖLDÉSZ TÁRSULATOK SZEREPE AZ EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉBEN Gyulán a múlt század közepétől közel 100 esztendeig két ún. földész társulat működött. A magyarvárosi földes gazdák 1858-ban, a "Szentháromság nevében, fogadalommal" alakították meg vallásos férfi közösségüket.1 A németség által lakott Józsefváros gazdái pedig három évvel később, 1861-ben hozták létre a maguk társulatát hasonló céllal.2 A századfordulón megfogalmazott alapszabályok (1889., 1897.) szerint mindkét társulat célja az egyházi szertartások körüli ájtatos segédkezés, a katolikus hit erősítése a tagok körében. A magyar földészek évente négy szentmisét mondattak "Istennek jótéteményeiért és a föld gyümölcsének megtartásáért". A német földészek évi két mise mondatására kötelezték magukat. Minden fontos egyházi ünnepen igénybevette a plébániai közösség a földészek szolgálatait (fák- lyázás- zászló és lámpavitel, a Szent Sír őrzése). A társulatok alapításának pontos indítékait nem ismerjük. Feltételezzük azonban, hogy a jobbágyfelszabadítást csak egy évtizeddel később követő úrbéri örökös egyezség, és az azt 1858-ban követő tagosítás következtében ténylegesen önálló gazdákká lett volt telkes jobbágyok új élethelyzetükben a Szentháromság oltalma alá helyezték magukat.3 A Szentháromság társulatok hagyománya már a korábbi évszázadokban más városokban élt (Veszprém, Kecskemét, Szeged).4 Gyulán a Szentháromság-kápolna és egyben a város fogadott ünnepe az 1760. szeptember 5-i jégverés emlékére minden esztendő pünkösd ünnepének harmadik napja. Ilyenkor minden gyulai hitfeleke- zet könyörgéseket tartott a veszély elhárítására, olvashatjuk a múlt század végi helyi sajtóban.5 Nyilván e fogadalom tradíciója is ihlette a jámbor társulatot létrehozó magyar, majd később őket követő német földes gazdákat is. Mindkét társulat közel egyévszázados története során megmaradt önálló vallásos közösségnek, annak ellenére, hogy a korszerű mezőgazdasági ismeretek terjesztésére is gondot fordítottak már 1874 óta.6 Mind a magyar, mind a német földész társulat a régi confraternitas-ok és a céhek hagyományai alapján működött. (Sajnos csak a magyar földész társulat iratai maradtak meg, így részletesebb ismertetést csak róluk tudunk nyújtani.) A magyar földesgazdák társulata az egyházi év során négy alkalommal mondatott társulati szentmisét. Február 18-án az elhunyt tagokért, Szentháromság vasárnapján a közös fogadalom ihletéséből, Szent István király ünnepén, akit céhpatrónusukként is tiszteltek, majd Szent Vendel ünnepén, október 20-án.7 A német földészek Szent Vendel ünnepén és másik alkalommal pedig az elhunyt tagokért mondattak szentmisét.8 Az egymásért való helytállás Isten előtt, szép példája volt az elhunyt tagokért mindkét társulatnál mondatott szentmise. A magyar földészek minden év február 18-án tartott aszisztenciális requiemjén valamennyi tagnak keresztényi és becsületbeli kötelessége volt részt venni. A másik kiemelkedő jelentőségű közös társulati szentmise a Szent Vendelkor tartott volt, mindkét földész közösségnél, amelyet külön-külön mondattak. Szent Vendel a jószágtartó gazdák, pásztorok, főleg juhászok védőszentje.9 Tiszteletét a gyulai németek még régi hazájukból hozták, míg a magyar gazdák, akik közül az első telepesek a Jászságból jöttek, ugyancsak az eredeti lakóhelyük Szent Vendel kultuszát folytatták Gyulán is.10 A németváros Szent József-templomában oltára is áll, a német földészek állíttatták. Vendel napja mindként társulat tagjai számára ünnep volt, munkatilalommal.11 A céhek és a jámbor társulatok tradícióinak továbbélését mutatta az elhunyt tagok temetésén való közös részvétel kötelezettsége. (A magyar társulat tagjainak, ha távol voltak a várostól és közben tudomást szereztek valamelyik tagtársuk haláláról, kötelességük volt hazatérni a temetésre.)12 A temetési szertartásba a földészek nem folytak bele, az elhunyt házától a temetőbe tartó temetési menetben zászlójuk alatt vonultak, a társulati szobrot, más alkalommal a társulati feszületet vitték elhunyt társuk utolsó útjára. A sírnál a társulati tagok közül 6-an fáklyával díszőrséget 487
