Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
gyarapodott. így a XV. század derekától fogva évente átlag 25-30-cal növekedett a "peregrinatio academica"-ban részt vevő erdélyiek száma. A XVI. század első évtizedének a végén azonban a hanyatlás jelei mutatkoztak, és ez a folyamat tartósnak bizonyult. Meg kell jegyeznem, hogy a korábbi időszakban is volt olyan év, sőt több egymást követő év is, amikor háborúk, járványok következtében nagyon megcsappant a külföldön tanulók csoportja, de a beiratkozások száma a veszély elmúltával rendszerint rövid idő alatt, egy-két éven belül ismét elérte, vagy meg is haladta a korábbi szintet.4 A reformáció századában észlelt visszaesésnek azonban, amint azt látni fogjuk mélyebb okai voltak. Mielőtt ezeknek az okoknak az elsorolására térnék, a statisztikai adatok segítségével szeretném szemléltetni a hanyatlás méreteit. A középkori erdélyi egyetemjárás virágkorát jelentő évtizedben 1491 és 1500 között összesen 290 diák nevét sikerült azonosítanunk a különböző egyetemi anyakönyvek (matriculák) segítségével. Ez a szám az elkövetkező fél évszázadban így alakult: 1501-1510 között 251,1511-1520 között 289,1521-1530 között 166,1531— 1540 között 93 és végül 1541-1550 között 97.5 Ami azt jelenti, hogy alig egy fél évszázad leforgása alatt egyharmadára csökkent az egyetemet járt erdélyi akadémisták száma. Tudva azt, hogy a lutheri reformáció tanításai már az 1520-as években terjedni kezdtek Erdélyben, valamint azt, hogy a század negyvenes éveiben a lakosság nagy része már a reformáció hívéül szegődött, valamint szem előtt tartva azt, hogy a reformáció képviselői Lutherrel az élen többször is felemelték szavukat a gyermekek tanításának jobbítása érdekében, készen kínálkozik az egyetemjárásban megmutatkozó hanyatlás ésszerűnek tűnő magyarázata. A reformáció az a tényező, amely új irányt szabott Erdélyben a felsőfokú oktatásnak. Való igaz, hogy Európa egyetemei, a legjelentősebbeket is beleértve, a reformáció körüli években válságba jutottak. Része volt ez a középkori egyetemes keresztyén világkép általános válságának. Az egyetemek látogatottsága is általában hanyatlott. Franz Eulenburg 1897-ben megjelent, a német egyetemek látogatottságát elemző kitűnő tanulmánya és a hozzá mellékelt statisztikai adatok ezt egyértelműen mutatják. De fel kell figyelnünk arra is, hogy az erdélyi peregrináció válsága az általánosnál hamarább jelentkezett. Ez a jelenség elgondolkoztató. Okait keresve tehát úgy vélem, nagyobb figyelmet kell fordítanunk az erdélyi iskolázás egészére. Erdélyben az iskolaügy fejlődése a középkor folyamán nagy vonalakban, bár bizonyos késedelemmel, az általános európai gyakorlatot követte. Kezdetben a püspökségek, Gyulafehérvár és Várad káptalani iskoláiban, a különböző szerzetesrendek (előbb a Benedek-rendiek, premontreiek és ciszterciek majd a domonkosok, augustinusok és ferencesek) rendi stúdiumaiban, később pedig, a XIV. századtól fogva a városok, mezővárosok és egyes nagyobb falvak plébániaiskoláiban folyt a tanítás. Ezen különböző iskolatípusok súlya és szerepe az erdélyi értelmiség képzésében az idők folyamán állandóan változott. A székesegyházi iskolák mindvégig megőrzik primátusukat, és a káptalanok keretében műküdő hiteleshelyeken folyó világi okleveles gyakorlat hatása alatt a papnevelés mellett a világi írástudók képzéséből is részt vállaltak. Jóllehet nagyon kevés emléke maradt fenn az erdélyi káptalani iskolákban folyó oktatómunkáról, bizton elmondhatjuk, hogy annak színvonala a reformáció előtti évtizedekben megközelíthette az egyetemek artista fakultásainak színvonalát. Nem lényegtelen e tekintetben az a tény, hogy Gyulafehérváron a XV. század közepétől fogva valamennyi püspök (az egy Zápolya Imre kivételével) egyetemet járt, és a kanonokok nagyobb része is (1490-1500 között több mint fele) megfordult valamelyik korabeli főiskolán. Ennek ismeretében nem meglepő tehát, hogy a XV-XVI. század fordulóján egész sor, olyan domidoctus főpap működött, akik bár nem jutottak el az egyetemre, műveltségük nem maradt el akadémista társaiké mögött. Gondolunk itt a humanista Pelei Tamás, Megyericsei János, Tordai Salátiel gyulafehérvári kanonokok, vagy éppenséggel Vitéz János példájára/A személyi feltételek adva voltak és - amint azt a tények bizonyítják is - a XV. század végén a humanista szemlélet és tananyag jelen volt a gyulafehérvári és váradi káptalani iskolákban.8 Bonyolultabb a helyzet a szerzetesrendek iskolái esetében. Közülük a reformáció korában már csak a monasztikus rendek iskolái játszottak szerepet. A bencések érdekes módon, bár jelen voltak Erdélyben, a korai időszaktól eltekintve igazán fontos szerepet nem játszottak az oktatásban. Hasonló a helyzet a premontreiek és ciszterciek esetében. A monasztikus rendek viszont, túl azon hogy az erdélyi társadalom bizalmát inkább élvezték, nagyobb gondot is fordítottak arra, hogy az egyházi reformmozgalmak és a terjedő eretnek tanításokat kísérő vitákra, tanult, érvelni tudó 424
