Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan

Két példa, hogy emberi életünknek ezt a fenti ellentmondását hogyan próbálták megoldani.

1/ Aurillaci Szent Geraldus (f909) életének egy epizódja szerint a jámbor atya római zarándoklata alkalmával egy köpenyt vásárolt. Visszautazásakor Páviában kereskedőkkel találkozott, és megmutatta nekik a köpenyt. Ezek nem győztek csodálkozni, hogy milyen olcsón vásárolt, ez nyilván a kereskedő tévedése. Geraldus úgy érezte, hogy ő megkárosította a köpeny eladóját, ezért a különbözeiét sietett eljuttatni Rómába.4

2/ II. Miklós pápa Damiani Szent Pétert (1027-1072) Milánóba küldte, hogy Guidó érseket a hivatalából elmozdítsa. Az érsek ugyanis simoniával (pénzbeli megvesztegetéssel) nyerte el hivatalát. Gátlástalan ember létére úgy fellázította a milánói híveket és a neki hízelgő papságot, hogy a pápa követe csak a szószékre menekülve tudta életét megmenteni. "Száz évi (100) vezeklést róttam ki Milánó érsekére, és minden évre meghatároztam a pontos összeget, amelyre a vezeklést átváltoztathatja" jelentette a vizitátor. Ez a szentéletű ember tehát semmi kivetnivalót nem látott korának abban a felfogásában, hogy aki irtózik a hosszú vezekléstől, böjttől, az kötelezettségét pénzzel, szegényeknek adott alamizsnával is elintézheti.

Mert a vezeklés nem egyéni erőfeszítést igényel, hanem természetfeletti adósság lerovása, amelyet mások segítségével is elintézhet, ha van elég pénze.5

Ezt az elvi álláspontot képviselte a középkorban az államok büntetőjogi gyakorlata is. Ezen az alapon akarták örök üdvösségüket biztosítani azok a kereskedők, akik végrendeletükben vagy még életükben a szegények javára alapítványokat tettek.

A szegények számára sokszor az alapítványi segítség nyújtotta az egyedüli biztos létalapot. Az alapítványtevőnek pedig nagyon nagy szüksége volt a szegények imájára, mert az üzletelés közben a jámborkodásra nem maradt ideje.

Pápai Pariz Ferenc latin-magyar szótárában, annak is a magyar viszonyokra vonatkozó tolda- lékában így olvasható: mons pietatis: Kegycsür. "A gazdagoktól közönséges helyre jó gondviselés alá tett pénz, hogy onnan a szűkölködők...bizonyos ideig vegyenek."6 Nyugaton: mons pietatis = domus fiduciaria: bizományi ház.

mons pietatis = domus pignoratitia: zálogház.

(Nálunk csak Pesten és Pozsonyban volt.)

A TEMPLOM PÉNZE, MINT "KEGYCSÜR"

A középkori vallásos ember lelki világát alapvetően befolyásolták a következő intelmek: "Mutuum date, nihil inde sperantes" (Lk. 6,35.) Adjatok kölcsönt, semmit sem várva érte.

"Homo mercator vix aut nunquam potest Deo placere." A kereskedő (anyagias) ember alig, vagy sohasem lehet Isten tetszésére. A szerzetesek a 14. zsoltár imádkozása közben hallották a figyelmeztetést: az Isten előtt csak az az ember lehet kedves: "qui pecuniam suam non dat ad usuram, neque accipit munera contra innocentem." Szabad fordításban: Kamatra kölcsönözni pénzt olyan aljasság, mintha valaki pénzért tanúskodik egy ártatlan ember ellen.

A kamat tilalom ránehezedett a középkor gazdasági életére. Sok bankár kamatszedés miatti lelkiismeretfurdalását alapítványtevéssel oldotta meg. A szárazföldi, tengeri kereskedelem, az út-, a híd-, a kikötővámok stb. mind nagyobb költséget jelentettek, így hát túl erős és általános volt a kísértés, hogy ezeket a terheket a vevőre hárítsák át. Háborús, zavaros időkben a kikölcsönzött tőke nagyobb veszélybe került.

Rossz termés, háborúk, éhínség idején élelmiszert rendszerint csak aranyért, vagy nemes fémből vert pénzért lehetett szerezni. A szerzetesek, gazdagabb templomok Uyenkor a templomi ékszereket olvasztották be, hogy a bajbajutottaknak segítséget nyújthassanak. Az egyházi morál és az üzleti morál itt is ellentétbe került egymással. Hogyan adják a kölcsönt? Kamattal? A világért sem! A megoldás: a holt zálog (mortuum gagium). Amíg a kölcsönt vissza nem fizetik, addig egy, a kölcsöntőkével arányos nagyságú föld, birtok jövedelme a kölcsönadóé.7

A XIII. század folyamán egyedül a templomosok rendjének sikerült igazi pénzügyi hatalmassággá válnia a keresztény Kelettel fenntartott kapcsolatai révén.

A XIII. századtól kezdve a kánonjogászok olyan kibúvókat igyekeztek találni, amelyek enyhít396