Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan
méterre áll a ház főfala. Ámde a tornác kiugrik egészen az utca járdavonaláig, a tornác út felőli vége kicsiben ugyanolyan, mint maga a ház. Kiskunfélegyházán a tornácot gömbölyű hasábok, s nem szögletes álló gerendák tartották. Ezt az újabb házak megőrzik, amikor rég nem fa, hanem vasbeton a tartógerenda, míg a zombori paraszti házakból már csak 5 maradt a faluban. A plébániák általában a község régiségben is, tekintélyben is első épületei közé tartoztak. Szakemberek óvnak attól, hogy magunk csináljunk falurombolást. Ha elévült egy épület annyira, hogy már korszerűsíteni nem érdemes, akkor még inkább engedjük át valami múzeumnak, egyházi gyűjteménynek, minthogy földig leromboljuk, és éppen arra a helyre építsük az újat. Szentendrén - az évszázadokig kiszolgált harangozó háza ma néprajzi múzeum, a volt kántorház - a Czóbel-múzeum. Külön kuriózumként figyelik ma a temetőcsőszházakat is. Úgyszintén a régi temetők, néha téglából épített, galambdúcos Feltámadunk-feliratos díszkapuit is. 7. Vigyázni kell egy helyi egyház történetírásánál az előd-utód kérdés megítélésében. Pl. volt, hogy 44 őszén a pap elmenekül. A helyét ideiglenesen fiatalabbal töltötték be. Az, erős szavakkal kommentálta elődje gyávaságát. Két év, visszajön a menekült, és akkor ő ír az ideiglenes adminisztrátorról kígyót-békát. Irodalomtörténeti kiindulópontot választanék. A szerzetesgimnáziumokban ezt oktatták: mondhatod, hogy Sík Sándor a hegyek költője, Harsányi Lajos meg a nádasoké. Vagy hogy Sík fiúnevelő elveit vetíti ki egy tájleírásba, míg Harsányi a családnevelésit. De azt semmiképp nem lehet mondani, hogy SS 3 egész 7 tizeddel jobb, mint HL. Ez minőségi és nem mennyiségi fogalom. A történész előtt ott a feladat: Egy plébánia élén 100 év alatt 10 plébános állt. Ha életrajzukat összegyűjti, talál ilyet is, olyat is. Megmondhatja, hogy X-nek az építkezésekhez volt érzéke, az Y-nak meg a hitoktatásra. De azt ne, hogy X nagykaliberűségéhez viszonyítva az Y kiskaliberű ember volt. Összehasonlítani lehet ugyan, de csak akkor, ha tárgyilagosan fölvázoljuk mindegyiknek a tetteit, s az utókor, vagy az olvasóközönség kielemzi ami érdekli. A História egyik megjegyzése ide kívánkozik: megírható-e egyházi személy kifejezetten rossz tette is? A római történészekkel valljuk, hogy igen. De mortuis nil, nisi bene - nem azt mondja nil, nisi bonum. Halottról meg lehet mondani az igazat, bene - azaz jól, helyesen, még akkor is, ha egyházi személy volt, és kifejezetten bűnei is voltak. Nem mindenkit csak dicsérni kell. A szépet és jót, -azt írják meg a költők és művészek, a történész az igazságot és nem a kegyes tanulságokat keresi. 8. Feladataim közé tartozik, hogy megkeressem, milyen szociális, társadalmi jelenségeket lehet megtudni egy-egy plébánia múltjáról? Ma talán épp ez a legnehezebb. A pénzek értéke sokszor változott. Ha egy pap beírta, hogy minek mi az ára koronában 1914 előtt, vagy mill-koronában 1924 után, vagy a pengőromláskor, akkor nagyon meg kell nézni, hogy a kenyér és hús árához azon összeg hogyan viszonylott? Nehéz a kérdés megítélése már azért is, mert éppen forradalmak idején a plébánosok nemigen mertek őszintén írni. így volt ez már 1848/49-ben is, így 1919-ben és 1945, meg 51 tájékán. Voltak akik olyan virágnyelven írtak, hogy senki dekódolni nem tudja. Mások kitépték elődeik vagy sajátmaguk egyes följegy zéseit, ismét mások elrejtették megbízható híveknél. Ez nemcsak Historia Domusokra áll, hanem egyleti jegyzőkönyvekre is. Legnagyobb a kár—ha elégették. Ahol nem volt nagybirtokos, aki ellen vagy mellett a falu felállt, ott csakugyan előfordulhatott ún. "osztályharc" a parasztságon belül. (Általam ismert helyek közül legélesebben Csanádapácán). Itt nehéz a plébánosnak úgy kormányozni, hogy egyik szélsőségbe se essen. Pl. Csanádapácán az 1950-ben kapott villanyt, mivel elsősorban a kulákok köttették be házukba, 1952-ben a főutcán minden háznál elvágták. E kérdésnél jegyzem meg, hogy az egyházi vezetők rá voltak fanyalodva, hogy állami parancsra olyan hirdetményeket olvastassanak fel, hogy mikor kell trágyázni, mennyi békekölcsönt írni, mintha a paraszt magától addig nem tudta volna, hogy mikor mi a dolga. Ám az üldözöttek érdekében csak nagyon elrejtve találjuk meg az akkori idők feljegyzéseit. Holott azért legtöbb helyen az egyháztanácstagok, templomatyák a kulákságból kerültek ki. Területünkön a Kétegyháza-Orosháza képzelt vonaltól északra sok faluba vittek 1951-től 53-ig pesti kitelepítetteket is. Ezeknek már veszíteni valójuk nem volt, legbátrabban jártak templomba. Sőt református többségű falvakban ők járták ki, hogy pap jáijon ki hozzájuk, mint Kismaiján, Okkányban. Ez feldobta a hitéletet, a helybeli katolikusok sem akartak lemaradni mögöttük. Vajon erkölcsi szinten is jó példát adtak-e? Vajon milyen mértékben maradtak ott az őslakók között? Még vizsgálandó kérdések. 393
