Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - VII. Egyháztörténeti források, módszertan

2. Az anyakönyvek. Még a nem vallás múltját kutató, hanem egyéb helyi érdekeket vizsgáló személyek is böngészik manapság anyakönyveinket. AXVII-XVIII. században nem léteztek nyomdáktól előre megvonalazott matrikuláris lapok. Minden plébános maga vonalazta, és írta a fejcímeket is. A mai anyakönyvhöz szokott szemünk csodálkozik, hogy míg most egy oldalon maximum 10 keresztelt, vagy elhalt adatainak van hely, egy akkori oldalon néhol még 30 is. Sok mindent nem írtak be, ami ma kötelező: Pl. esketésnél csak a vőlegény, menyasszony neve és a tanúk. Sehol a szülők, a hirdetések, sőt még az eskető papról is csak annyi, hogy "P. Laurentius". így megnehezül a családfa-kutatók dolga. Viszont annyiban megkönnyül, hogy azt szorgalmasan bejegyezték, hogy pro Deo volt-e a temetés, vagy stóláért? A halottaknál se úgy írtak, mint mi. Még a XVIII. századnál sem mindig jegyezték be, hogy mi volt a halál oka. Nem szerepelt a lakcím sem. Ám minél kisebb volt egy falu, annál családiasabban vezették. Bárándon, Furtán - ahol évente csak 20-30 halott volt, a plébános kis életrajzot is írt a megboldogultról. Vagy azt is, hogy hová temették? Az ilyeneket kurzív írták, vonalazás nélkül. (NB: Nem árt a fiatalabb történészek és papok számára megjegyezni, hogy a "sub choro" kifejezést félre ne értsék! Az ó- és középkor nyomán még a barokk időben is így jegyezték be, ha valakit a szentély alatti kriptába temettek. Nehogy ismételten próbaásatásokat végezzenek az orgonakórus alatt!)

3. A plébániai levéltárak minden egyes darabját át kell nézni 1896-ig, ha komplett történetet akar valaki készíteni. Ezen időig minden egyes okirat védettségnek is örvend. Abban takarékosak voltak a régi plébánosok, hogy ami úgyis megvan levélben, azt ritkán írták még külön is be a Historia Domusba. így: Építkezési szerződéseket, a földbérleteket, a másik egyházi hatóságokkal történt levelezéseket. Manapság áll az a szabály, hogy egyedüli, ami 10 év után selejtezhető, az a pénztári belégek, számlák csomója. Ma ez nem is túl érdekes, mert egyfajta sémára készít minden számlát a nyomda. Ám a kapitalizmus időszakában még minden cég sajátos számlát nyomattatott, néha egészen kis kereskedők is. A számlán ott a gyár rézkarccal készült képe vagy egy cikke, vagy egy jelképes embléma. Az ilyeneket érdemes vagy lemásoltatni xeroxszal, vagy beragasztani egy külön könyvbe, hogy el ne kallódjanak.

4. A hozzám fordulóknak külön föl szoktam hívni a figyelmét a tárgyi emlékekre is. Pl. a lelkész bejegyezte, hogy egy régi állomáshelyéről kapott 14 stációsképet, mert van egy filiális faluja, és ott eddig ilyen nem volt. Azt már az illető kis leányegyház megtette, hogy mind a 14-et egy-egy család kereteztetett be. Másoljuk le a keretről a 14 család nevét! Templomi lobogók esetén: Ki varrta, hol dolgozták át? Mivel régi zászlókat sokszor temetésekre is kivittek, azért az idő vasfoga hamarébb kikezdte őket. A napfény, az esők kárait átszenvedett textíliák sokszor templomok padlásán hevernek. Pedig tudnának beszélni a hitéletről is: Mily társulatéi voltak vagy ipartestületé, vagy valamely szentnek tett fogadalomé? Vakvéletlen folytán jöttem rá, hogy régi mesterek, sőt segédeik is fölírták nevüket az általuk készített fa bútor belsejébe. Pl. oltárokon hátul nyílik egy apró raktár, ami még a faoltár lépcsői alá is benyúlik. Ide évente csak karácsonykor bújik be valaki, hogy a fenyőtalpakat előkeresse. Zseblámpával megtaláltam a mester nevét, a készítés évét. De ugyanez előfordult már szobrok, orgonák belsejében is, sőt volt hogy tabernákulumban is. Az oltárszekrény készítésekor a mester selymet ragaszott mind a négy oldalára, és a belső tetőre is. Ez 75 év után elkorhadt, rongyossá vált. Méretvétel céljából letéptem, és ott van mögötte a mesternek nem csupán a neve, de még azt is fölírta, hogy azon évben hány oltárt csinált az országban. Közel 100 év után ez is komoly históriai adalék.

5. Bálint Sándor egyik tanítása volt, nemcsak népi készítményű bútorokra és képekre, de könyvekre is: előadódik, hogy X plébános rendel új oltárterítőket. A régiekre meg azt mondja: Itt a méterben ilyen ócskaságot már szégyenlek kitenni, de kint a tanyán még elmegy. Ekkor kiviszik valamelyik temetőkápolnába vagy filiába. Lehet, hogy később az a filia önálló lesz, és annak ellenére, hogy új alapítású, mégis több a műemléki ingósága, mint a volt méterének.

6. Ma már nyitott kapukat dönget, aki a népi építészet emlékeit vagy annak fotóit gyűjti. Zászlók, térítők, szobrok nem esnek egy városrendezésnek vagy parcellázásnak útjába, de épület eshet. Abban jogos a mai parasztságunk vetélkedése, hogy folyóvizes konyhájú, fürdőszobás, kockatetős házakban szeret lakni, és a régieket is ilyenre alakítja át. Ám a tévében Ráday siránkozik, hogy rengeteg olyan házat leromboltak, újakat alapoztak rá, amely házak egy vidék sajátságát képezték. Ezek még nem műemlékek, csak néprajzi támpontok. Pl. Kiszomboron a porta szegélyétől másfél

392