Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - VI. Szimbolika, haraldika, művészettörténet
NAGYBÁKAY PÉTER A SZENTEK ÁBRÁZOLÁSÁNAK VÁLTOZÁSA A CÉHPECSÉTEKEN (XIV-XIX. sz.) Céhek alatt általában az egyazon mesterséget űző kézművesek középkori, nyugat-európai eredetű szervezeteit értjük. Szervezeti formájuk erősen összemosódik - a középkort egyetemesen átfogó kereszténység rendező elvei miatt - egy-egy templomi oltár gondozására alakult társaságok, testvériségek, ún. konfraternitások reguláival és szokásaival. Ez a magyarázata annak, hogy a legelső céhpecsétek, amelyek használatát a gazdasági életben szükségessé váló írásbeliséggel együttjáró hitelesítés indította el, a XIV-XV. században többnyire egy-egy szentet, valamivel később esetleg bibliai személyt, vagy jelenetet ábrázoltak. Ez vonatkozik az egész nyugati kereszténységhez tartozó Európára, az angol szigetektől Erdélyig és a Baltikumig, Skandináviától Spanyolországig. Ezért viselte sok céhszervezet eleinte felváltva hol a szent, hol a mesterség nevét. A kolozsvári tímárcéh pl. 1465-ben még a Boldogságos Szűz Mária Társasága elnevezést használta. Eperjesen a szűcsök szervezete Szent Katalin, a vargáké a Szent Szűz, a takácsoké pedig a Három Királyok nevét viselte. Eredetileg nem volt tehát szoros összefüggés az oltárszent és a mesterség között. Egy-egy város ugyanazt a mesterséget űző kézművesei más-más szent oltárát gondozták, illetve képét ábrázolták pecsétjeiken. Ez jól érzékelhető pl. különböző európai városok középkori pék- és kovács céhpecsétjein. A schleswigi Husum város pék céhpecsétjén Szent Jodocus (Jobst, Jost), a brüsszeliekén Szent Autbertus (Aubert) a bécsiekén eredetileg Szent Miklós, majd később a Szűzanya a kis Jézussal, és ennek hatására Budán is a Madonna (1689) lett a jellegzetes ábrázolás, de már a XIV. században ugyancsak O tűnik fel a hildesheimi pékek céhpecsétjén is. A kovács céhek közül a dániai Horsens városában Szent Péter, az ugyancsak dániai Roskildeben Szent Leó (1491), a svédországi Ystadban Szent Eligius és a flandriai Bruges-ben ugyancsak Eligius (1356) ábrázolása látható a pecséteken. Már az első középkori oltárszentek ábrázolásánál fel-feltűnik a szakmára jellemző egy-egy készítmény vagy szerszám, amelyet a szent kezébe adnak, vagy mellé helyeznek. Jodocus mellett kenyér és péksütemény, Autbertus kezében péklapát, Miklós püspök félalakja alatt perec és cipó. A Szűzanya ábrázolása pedig, aki nemcsak a pékek céhpecsétjein, de a molnárokén is gyakran felbukkan, egy érdekes néphittel hozható kapcsolatba. Eszerint mint molnárnő Ő őrölte az "isteni gabonát" és sütötte azt "mennyei kenyérré". Ugyanígy a példaként kiragadott kovács védőszent Péter apostol kezében vasból készült kulcs, Eligius püspök kezében pedig a pásztorbot mellett kalapács látható, mert legendája szerint kovács volt. A kassai takácsok (barchentosok) XV. századi pecsétjén pedig a kerékbetört Alexandriai Szent Katalin képe jelenik meg, nyilván a fonókerékre emlékeztető kerékkel. Ezek a jellegzetes tárgyak, az ún. attribútumok lassanként a védőszentek ábrázolásával együtt - eleinte csak regionálisan - később Európa-szerte elterjedtek. Ehhez a céheknek a teljes nyugati kersztény világra kiterjedő, spontán kialakult kodifikálatlan nemzetközi szövetsége, a céhrendszer és az ezzel együttjáró, országhatárokat nem ismerő legényvándorlás is erősen hozzájárult. így végű lis sok szakmában, sok oltárszent igen sokfelé szakmai védőszentté is vált. Egyébként a védőszent, illetve az attribútum, a szerszám vagy termék figurális ábrázolása a pecsét felirata, helyesebben körirata mellett a hosszantartó írni-olvasni nemtudás miatt a céhrendszer fennállásának egész ideje alatt, a XIX. század derekáig fennmaradt. A védőszent és a mesterség közötti szoros összefüggést rendszerint a szent legendája, élettörténete támasztotta alá. A halászok nyilván Szent Péter apostolt, a halászt, a seborvosok, akiket régebben borbélyoknak vagy chirurgusoknak neveztek Szent Kozmát és Damjánt, a két orvos-szentet, a kalapáccsal dolgozó kovácsok és ötvösök Szent Eligiust, mint kovácsot, a lábbelikészítő vargák pedig Szent Crispinust és Crispinianust tisztelték védőszentjükként. Ez utóbbiak a legenda szerint éjszaka cipészmunkát folytatták, hogy a rászoruló szegényeket lábbelivel lássák el. 329
