Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
S. LACKOyiTS EMŐKE KATOLIKUS ELEMEK A REFORMÁTUS NÉPI VALLÁSI GYAKORLATBAN (Közép-Dunántúl, XIX. század II. fele, XX. század) A magyar reformátusság, s ezen belül a Közép-dunántúli magyar református falvak népének vallási életére a XVIII-XIX. században, de még a XX. században is döntő befolyással volt az a történelmi tény, hogy a reformáció a három részre szakadt országban, állandó belharcok árnyékában teijedt és szilárdult meg. Az, hogy a dunántúli reformáció központja már 1530-tól Pápa volt, meghatározta a térség arculatát. Az erőteljes rekatolizáció, a lutheri és kálvini ág kései szétválása (1591 után), az első presbitérium itteni létrejötte (1617), valamint a protestánsok és katolikusok együttélése sajátos helyzetet eredményezett.1 Mindezeket befolyásolta az is, hogy itt a reformációt támogató földesúri patrónusok közül sokan a végleges egyházszakadás megakadályozását remélték, ezért soha nem szakítottak a katolicizmus bizonyos külsőségeivel.2 Nem véletlenül nevezte a dunántúli reformátusokat Méliusz Juhász Péter kíméletlenül "gyertyás, pápistás kocsmás majmok"- nak. A XVIII. század közepén, Padányi Bíró Márton veszprémi püspöksége idéjén e térségben az ellenreformációnak még egy erőteljes, elsöprő hulláma volt, amelyhez hozzájárult a jezsuiták hitéletet megújító és megerősítő tevékenysége. Ezt az időszakot sem a református egyház, sem a hívek nem tudták igazán kiheverni, hisz a súlyosan rájuk nehezedő nyomást a belső bajok, s nem kis mértékben az anyagi nehézségek csak fokozták.3 Az 1731. és az 1734. évi I. és II. Carolina Resolutio, majd a Türelmi Rendelet, valamint az 1791. évi XXVI. te. nagyban enyhítette helyzetüket, biztosítva a szabad vallásgyakorlatot is, azonban az erők döntő többsége addig felmorzsolódott. Sok pozitív lépés történt, de a versenyt igazán nem tudták felvenni az erős és gazdag római katolikus egyházzal, sok területen pedig a kitűnő képzettségű, elsősorban jezsuita, az oktatás terén pedig a piarista szerzetesekkel.4 A történelmi helyzet ilyetén alakulása, valamint az a tény, hogy a protestáns vallások a római katolikusból szakadtak ki, s ez a kiszakadás nem egyszerre történt meg - eredményezte azt, hogy a vallásos népéletben napjainkig olyan elemek, jellegzetességek őrződtek meg, amelyek reformáció előtti, ill. katolikus vallási gyakorlatból kerültek a reformátusba. Egyháztörténetből ismeretes, hogy a XVII. században a római katolikus egyház nem egy tanítása még megtalálható volt a hitéletben (böjt, gyónás, exorcizmus). Bizonyos katolikus elemek megőrzéséhez az egyház történelmi folytonosságának biztosítása érdekében ragaszkodott.5 De a refor- mátori felfogás sem volt egységes. Egyesek bizonyos külsőségek, művészi elemek megőrzésén fáradoztak, mások a teljes egyszerűség hívei voltak. Elegendő utalni az "Öreg Graduál" körüli vitára.6 A barokk kor emberére viszont nagy hatással volt a látvány, az érzelmekre ható megnyilatkozás. Nem véletlen, hogy olyan nagy erővel hatott a jezsuiták tevékenysége a hitélet megszilárdításában és kibontakoztatásában, s az sem meglepő, hogy hitszónokaik tevékenysége nyomán reformátusok katolizáltak, vagy ha át nem is tértek, hitüket katolikus elemektől átszőve gyakorol ták.7 Maga a hivatalos református liturgia is csak fokozatosan egyszerűsödött, vetette le a katolikus vallási gyakorlat formáit: pl. a templomszentelés megőrizte a katolikus kereteket, közel egy évszázadig megmaradtak a litániák, a XIX. századig a passió és lamentáció, a térdelve imádkozás, az ostya vagy a kenyér szájbatétele, kötött és ismételt imádságok, az igehirdetésbeli párbeszéd, a pap magánéneke, a latin részletek stb.8 Nagy Géza szerint a XVII. század nagy református személyiségei előtt egy evangéliumi szellemben reformált ókatolikus egyház képe lebegett eszményként, ennek kiépítésén fáradoztak.9 De maga az egyházszervezet is római katolikus mintára szerveződött területi egységekbe, s az egyházkormányzat előtt is katolikus példa állt.10 A hívek számára viszonylag gyorsak voltak a változások, amelyeket igazán nem tudtak követni. 313
