Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
századfordulón már voltak helyek, ahol kevésbé szigorúan vették a házasságkötések időzítésére vonatkozó hagyományos normák betartását. Még valószínűbb azonban, hogy a felekezeti bontás, ha kilépek az országos összesítés elvont adatából, önmagában nem elégséges ahhoz, hogy a házasságkötések szezonális ingadozásának területi eltéréseit megmagyarázhassam. (A legtöbb összefüggés magyarázó ereje 10 százalék alatt maradt.) Minden valószínűség szerint azért kaptam ilyen gyenge értékeket, mert a házasságok ingadozása feltehetőleg nem pusztán felekezetek, hanem azokon belül (esetleg részben a felekezeti határoktól is független) regionális minták szerint alakult. Együttesen véve tekintetbe Magyarország összes megyei és városi törvényhatóságainak téli és az őszi házasodási csúcsértékét, összességében hat regionális mintát tudtam felállítani (2. tábla). Térképen elhelyezve adataimat látható, hogy a minta regionálisan értelmezhető, meghatározott etnikai és felekezeti csoportok, egymással rokonítható gazdasági-társadalmi fejlettségi szinten levő területek illetve törvényhatóságok kerültek együvé. A 99 törvényhatóságból mindössze négy megye (Csongrád, Esztergom, illetve Kisküküllő és Torda-Aranyos) nem illik teljesen a képbe. Természetesen ez csak előzetes megközelítés, a csoportosítást még tovább kell finomítani oly módon, hogy további tényezők (gazdasági és kulturális jellemzők) vonódnak be az elemzésbe.2 A hatodik csoport ugyanis nyilvánvalóan két eltérő alcsoportból áll, ismereteim jelenlegi szintjén azonban nehéz lenne eldönteni pédául, hogy Debrecen vagy Szatmárnémeti az "urbánusok" vagy a "tradicionális nem katolikusok" közé sorolható-e inkább. Mielőtt komolyabb többtényezős elemzésbe fognék, ellenőrizni akartam eredményeimet az empirikus kutatásokkal. Közel félszáz olyan leírást találtam, ahol a XIX-XX. század fordulójára nézve többé-kevésbé világosan megadták az adott közösségre vagy régióra vonatkozó házasságkötési csúcsidőszakokat.3 Az eredmény nagyjából egybeesik a kvantitatív regionális elemzés során felállított mintákkal. Mindössze a túlnyomórészt római katolikus Jászság az, amelynek megyéje máshova, a 4. típusba (protestáns őszi csúcs) sorolódott, ez azonban nyilvánvalóan annak a következménye, hogy elemzésem adott szintjén nem tud eléggé differenciálni a felekezetileg vegyes törvényhatóságok besorolásánál. Minden valószínűség szerint ez a magyarázata annak is, hogy bár az empirikus adatok kimutatják egy egyedül farsangi házasodási csúccsal rendelkező, elsősorban református magyar településeket tartalmazó minta létezését, törvényhatósági szinten azonban ez nem jelentkezik. Ha a fentebb leírt jelenségek, változások okát keressük, akkor elsősorban a hagyományos néprajzkutatás eredményei azok, amelyek segítenek. Amennyire megbízhatatlanok illetőleg tévesek voltak azok a megállapítások, amelyek az elszórt és időben bizonytalan adatközlések alapján a szezonalitás országos képét akarták megrajzolni, annyira hasznosak azok az információk, melyeket e szerzők a változások okaira, tényezőire, következményeire vonatkozóan összegyűjtöttek. Idő- és hely hiányában most nem tudok ezek részletes elemzésébe belebocsátkozni. Világos azonban az, hogy a hagyományos társadalom szezonalitásának alapmodelljei összefüggtek azzal, hogy a népesség többsége a természet függőségében, az évszakok váltakozását követő mezőgazdasági munka kalendáriuma szerint élt. A szerzők egy része azonban túlhangsúlyozta a mezőgazdaságnak a házasságkötés szezonalitását meghatározó erejét. A református és római katolikus görbék különbsége jól mutatja azt, hogy a vallás, az egyházi előírások illetőleg a vallásos népszokások szerepe legalább ugyanilyen fontos volt. (A mezőgazdasági munkacsúcsok időszakának "esküvőmentességét" többféle szezonalitás révén is meg lehetett valósítani, az egyes megoldások közötti választás nyilván a szokások és előírások alapján történt.) Az egyedi leírások összegzéséből megállapítható már kutatásaim jelenlegi stádiumában is, hogy amikor a házasságkötések havonkénti ingadozásának illetve a szezonalitás változásának magyarázatát keressük, akkor legalább öt tényezőt kell figyelembe venni: a mezőgazdasági munka periodicitását, az adott népesség házasságkötési gyakorlatára vonatkozó egyházi előírásokat és helyi szokásokat, a házasodó felek családi állapot szerinti összetételét, a közösség illetőleg az újonnan házasulók társadalmi rétegződését és a csoportra jellemző életmódot. Az empirikus megfigyelések és vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy eltérő házasodási szezonalitás jellemzi az első házasságot kötőket és az újraházasodókat, a birtokosokat és a birtoktalanokat, a falusiakat és a városiakat illetőleg urbánus életmódot folytatókat. Bár erre vonatkozó adataim még csak szórtan vannak, valószínű, hogy ezek a különbségek a XVIII-XIX. században lényegesen nagyobbak lehettek, mint a XX. században. Az 1920-1930-as 309
