Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
hatott. Úgyszintén a kor másik alapgyűjteménye, Nicolaus Salycetus "Antidotarius animae" c. műve is 1487. Még korábbról az 1340-ben meghalt Ludolphus de Saxonia "Vita J. Christi"-je.5 Nem beszélve a korabeli szent lírát - főleg a passióköltészetet és Mária-siralom műfajt befolyásoló híres szerzők, vagy szerzőknek tartott "zent doctor"-ok alkotásairól, Szent Anzelm, Szent Bemát, Szent Bonaventura egyetemes hatású műveiről, vagy Szent Brigitta (t 1373.) igen népszerű 15 imádságáról. Az élőszavas hagyomány múltközvetítő képességét taglalva, gyakran szólok arról, hogy a közösségi emlékezés fönntartotta népi kultúra egyéni hordozója számomra megelevenedett múlt. Egy-egy öregasszonyunk agyát olyan folionak tartom, amelyre előző nemzedékek tudati-lelki és mindezt tükröző szövegi jegyeit véste a mindenkori átadóban - anya/nagyanya - megszemélyesülő kollektív memória. Nem véletlenül helyezem ilyen magas fokra népünk e valóban fárosz öregeit, akik fényt vetítenek régmúlt idők olyan szellemi és sprituális tartományaira is, amelyekről vaj mi keveset tudunk. Az a moldvai, bukovinai, somogyi vagy zalai öregasszony, aki a XVI. századeleji kódexek stílusában és hitbéli telítettségében mondja el régiséges imádságait, mi más lehetne, mint élő folio? Ezeken szókövületként hatnak olyan nyelvtörténeti jelenségek, mint pl. a künü - könny, a lőtő - lejtő, a megepedés - fájdalom stb. vagy a régies igealakok egész sora pl. megkérdeztén, feleién, alivan stb. a vala segédige jelenléte mind sorközi, mind sorvégi helyzetben krónikásaink, lantosaink stílusát idézve. Ezen folio- öregek közül sok az analfabéta, tehát még csak nem is betűközvetítette tudásról van szó. Az átadó, rendszerint a nagyanya, akinek általában az unoka volt a hálótársa, s aki ’’kikövetelte” az unokától az imádságot, addig nem hagyta elaludni őt. Néhány nemzedék unoka- nagyanya-dédanya memória-pillérén keresztül már benne vagyunk a XVII., sőt a XVI. században.6 Innét már csak karnyújtásnyira vannak a későközépkor imádságai-énekei. Ez első hallásra valószínűtlen, de mégis valóságos időtávlatra csak egy adalékot mondok a sok közül. Egyik nagyemlékezetű nógrádmegyeri adatközlőm, a gyűjtés idején 83 éves Teljék Gábomé Géczi Borbála néni, Bornemisza Péter "bai"-ai korába -1578 - lendítő imádságát" öregnagy anyj ától", azaz dédanyj ától tanulta kicsi korában vele aludván. E dédanya Géczi Jánosné Priszka Rozália 1818-ban született. Tehát 1969. november 17-én Nógrádmegyeren egy olyan imádságot rögzítettem hangszalagra, az 1886 illetve 1818-as születésű unokán és dédanyán keresztül, amely közvetlenül a XVIII. század közepére katapultál engem. Arra az időre, amikor még Priszka Rozália tanulta azt nagy/dédanyjától. Amint látjuk akár két évszázadot is át lehet ugorni, a népi emlékezés fönntartotta-megőrizte élőszavas örökség egyik kiváló hordozója segítségével. Még távolabbi költői világba enged bepillantást az a XVII. század végén vagy XVIII. század elején - miként a neve is mutatja "emlékeztetőül" leírt imádság, a Memorialis/ amelyet nyelvi archaizmusai és tartalmi elemei miatt Pais Dezső részint kódexeink korával, részint meg az Ómagyar Mária-siralom nyelvi világával hoz kapcsolatba.8 Ez alkalommal nem térek ki az archaikus népi imádságműfaj magyar előzményeire és az összehasonlító kutatásaim során nyert történeti párhuzamokra, amelyek mind a magyar, mind az európai folklór- s irodalomtörténeti anyag emlékeiként fontos kor- s eredetmeghatározó adatokként jelennek meg egészen a XIII. század közepéig. Mindezekről már többször szóltam, írtam, most csak a lényeget összegezem: sok éves hazai és kül- országi terep- és könyvtári munka eredményeként írásos dokumentumok birtokában, ma már tudjuk, hogy az archaikus népi imádságok eredő helye a későközépkor ferences szellemiségű érzelemhangsúlyos vallásos költészete, amely szülőföldjéről, Assisiből Umbrián át terjedt szét Itáliában, majd rövidesen egész Európában. E költészetnek különösen azon műfajai hozhatók kapcsolatba a népi imádságokkal, amelyeknek középponti témája a Szenvedéstörténet: Krisztus halála, Mária anyai gyásza-fájdalma, vagyis a középkori szent dráma, a Szenvedés-epika és az epico-lirico jellegű mono-dráma a Mária-siralom. E különböző műfaji ágazatokat sűrítő szent lírának kiemelt funkciója a nagyhét történéseire való emlékezés, fölidézés, átélés, az Imitatio Christi szellemében való azonosulás. Mindennek hitbéli értelme az imádságzáradékokban kifejezett következmény, azaz az imádságok meghatározott módon történő elmondása révén szerzett/biztosított haszon-jutalom-kegyelem. Az említettek elnyerését maguk az égiek ígérik, s ezzel a szövegeket a nép számára hitelesítik. Ez égi hitelesítésű záradékoknak köszönhető jórészt, hogy ezek a szövegek napjainkig fönnmaradtak. Ahazai záradékok prototípusa:"... Aki ezt az imádságot este lefektében, reggel fölkeltében háromszor/hétszer elimádkoz- za. három/hét halálos bűne megbocsájtattik." Alegtöbb esetben ott van a szentesítő-hitelesítő égi lény 302
