Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
ERDÉLYI ZSUZSANNA KÉSŐKÖZÉPKORI SZAKRÁLIS HAGYOMÁNYAINK NÉPKÖLTÉSZETI KAPCSOLATAI A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Előadásom címben jelzett témája, azaz érdemi része viszonylag rövid lesz. Mintegy summázat- ként jelenik meg a vázolt történelmi előzmények logikus következményeként. Szükség szerint tárgyalom hosszabban ezen előzményeket azért, hogy a népi kultúra értékeit kellő időtávlatba helyezzem, a számba vett jelenségeket háttérbe helyezzem s következtetéseimet ne a levegőből vegyem. Tehát az aránytévesztés csak látszólagos, mert ami kitérőnek hathat az is a célirányba lendít. Az egyház univerzalizmusa, a középkori egyházi kultúra az ún. európai latinitás egyetemes volta, ha nem is volna történeti tény, akkor is megmutatkozna a szóbeliségen alapuló néphagyományban. Az élőszóban továbbított és a nép kollektív emlékezetében fönnmaradt szellemi örökség sokszor hűbben közvetít valós információkat letűnt időkről, az egykori irodalmi gyakorlatról, a köznépi áhítat megnyilvánulásairól, mint az írott emlékek - ha egyáltalán vannak. Különösképpen érvényes ez olyan népek esetében, amelyeken gyakran gázolt át a történelem. Pusztította tárgyi, szellemi emlékeit, épített környezetét, s ami a legsúlyosabb: emberállományát. Mi magyarok s Kelet-Európa népei ilyen, megpróbáltatásoknak sűrűn kitett közösségek voltunk. Nemzeti létünk korai századaiból nem nagyon dicsekedhetünk irodalmi emlékekkel, főleg nem hazai nyelvű irodalmunk kézzelfogható jeleivel. A korunkig eljutottakat akár félkezünkön is megszámlálhatjuk. Valamelyest enyhítenek gondunkon a XV. század közepétől listázható kódexek. Ezek már meglehetősen későiek, s egy lassan letűnő korszak utolsó fázisának termékei. A reneszánsz égi valóságról a földi valóságra tekintő szelleme már végiglengi Európát. Megkérdőjelezi az előző századok aszkétikus szemléletét, különösen az ún. lángoló vallásosság túlzásait, a santa pazzia, nova pazzia, a delirio collettivo, a fervore religioso stb. meghatározásokkal illetett áhítatbéli szertelenségeket. A természetet ismét fölfedező, az élet felé forduló új látásmód elveti a testnek, mint minden bűn fészkének a sanyargatását. E közfelfogást általános érvénnyel, de szubjektív érzékletességgel fejezi ki többek között az egyik XTV. századi olasz lauda: "...Pecator no ve recresca / de bater la carne fresca, / ché a li vermi ven dada esca / el corpo pien de fectore. // Oi trista carne cativa, /com te vego star scurida, / spessamente tu e’ schiva / de servire al bon segnore..."1 Az említett XV. századvégi és XVI. századeleji kódexeink, ha az európai nyelvi emlékekhez képest utánfutó dokumentumai is a köznyelvi szent irodalomnak, mégis hírt adnak az előző század/ok/ spritualitásáról. Nemcsak saját koruk vallási arculatát, népszerű hitbuzgalmi alkotásait mutatják be - viszonylag csekély számuk miatt talán töredékesen - hanem lévén előképek alapján fordító-másoló irodalom, - a későközépkor kedvelt műfajait is "hozzák". Különösképpen hitelesen, ha gyakran korábbi kéziratokból átemelt-közbeiktatott szövegrészekkel is találkozhatunk bennük, mint pl. az 1508-as Nádor-kódex egyik feltehetően XV. század eleji Mária-siralom interpolációja,2 vagy a kései - 1539-es - de jóval régebbi szövegeket rögzítő Kulcsár-kódex anyaga.3 Az a tény, hogy a XIII-XIV. századból alig maradt érdemleges írott emlékünk, nem jelenti a köznyelvi irodalmi élet hiányát. Önmagában az Ómagyar Mária-siralom is bizonyíthatná, hogy virágzó irodalmi élet, illetve e műfaj hazai gyakorlata nélkül nem lehetett volna ilyen, töredékében is tökéleteset alkotni, s a Geoffroi de Breteuil Planctus ante nescia-kezdetű sequentiáját, az európai Mária-siralom műfaj egyik alapszövegének tekintett éneket, ilyen magas szinten, önálló műként tolmácsolni.4 A korabeli nemzeti nyelvű vallásos irodalom s főleg az imádságoskönyvek-énekgyűjtemények ismeretében vélekedem így, különben nem lennének feltűnő egyezések az egyes népek imádságszövegei és a sokszor háttérben lappangó latin ősszövegek között. A XV. századi népszerű latin imádságoskönyv, a "Hortulus animae" nemcsak a magyar, hanem több európai nép imágságaira 301
