Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
nővérek főfájás esetén gyakran folyamodtak ehhez az eljáráshoz. De gyakran más betegségben szenvedő társaikat is ide hozták. Nagy tiszteletnek örvendtek a Margit után maradt ereklyék is. Ezeket persze legkönnyebben a nővérek használhatták. "Súlyos beteg voltam, és azt hittem, meghalok - idézi föl az eseményt az imént említett Erzsébet -, ekkor kértem Boldog Margitot, hogy könyörögjön értem, és oda hozattam magamnak egy bizonyos skapulárét és vélumot, amely a mondott Margité volt, s elkezdtem csókolgatni ezt és a skapulárét nagy ájtatossággal. Azonnal izzadni kezdtem, és az izzadás által rögtön meggyógyultam."48 Az izzadás egyébként szinte mindig kísérőjelensége volt a lázas betegségből való gyógyulásnak. Volt, aki az ereklyékből állandóan magánál tartott egy darabot. "Annyira föl volt dagadva az arcom - mondja Ágnes soror -, hogy a daganat befödte a jobb szememet, nem láttam vele. Ekkor Szent Margit haját, amit más ereklyékkel együtt magamnál tartok, az arcomra helyeztem, és megdörzsöltem vele a helyet, ahol nagyobb fájdalmat éreztem." Közben a következő imádságot mondta: "O sancta Margaretha, multis aliis fecisti gratiam, fac et mihi, ne pereat oculus meus"49 (Ó Szent Margit, sokakkal kegyelmet gyakoroltál, tégy velem is így, nehogy elvesszen a szemem). Egyéb esetekben is az ereklyéket imádság közben a beteg testrészre rakták, úgy tartván, így nagyobb az ereje. Az ereklyéket a világiak is megkaphatták, ha nem is oly gyakorisággal, mint az apácák. Kun László királynak gyermekkorában főfájás miatt hozták Margit fátylát. Fejére tették, és azonnal megszabadult.50 Egy térdében béna szegény asszony pedig a kérdésre, vajon kapott-e valamilyen gyógyszert a sírnál, így felelt: "Non, nisi quod frater Vincendus dedit mihi quamdam petiam, quam ipse dicebat fuisse de scapulario istius sancte Margarithe et aquam, quam dicebat esse lavaturam capillorum ipsius sancte Margarithe, cum quibus fricabam et lavabam genua mea"51 (Nem, csak amit Vince testvér adott nekem, egy bizonyos foltot, amelyről azt mondta, hogy ennek a Szent Margitnak a skapuláréjából való, és vizet, amit ezen Szent Margit hajának mosadékvizéből valónak állított, melyekkel dörzsölgettem és mosogattam térdeimet). Egy a szülésre már gyenge nőnek pedig Jordanus testvér adott egy darabot "de cilicio quod fuerat in dorso sancte Margarete" azaz Margit vezeklőövéből, amit az asszony maga mellett tartott, és hitte, ennek köszönhetően tudta megszülni gyermekét.52 Az előbb már elővillant a leggyakrabban használt kegyelemközvetítő eszköz, a mosadékvíz. Ezt a kolostorban a nővérek készítették. Margit hajfürtjeit bizonyos imádságok mellett vízbe vagy borba mártották, és ivás vagy tagjaik mosogatása végett adták a betegeknek. Gyakran gyógyszerként alkalmazták: napokon át rendszeresen ittak belőle. Olimpiádisz asszony a következő imádsággal adta ezt beteg társának: "domine Jesu Christe, fac, quod per merita istius sancte Margarethe ista soror loquatur"53 (Úr Jézus Krisztus, add, hogy ennek a Szent Margitnak az érdemei folytán ez a soror megszólaljon). Úgy tűnik a folyadékot a templomban, talán a sír mellett is nagyobb mennyiségben tartották, amiből az éppen ott lévő szerzetesek mindig adtak az érte folyamodóknak. Készítésének szokása évszázadokig megmaradt. Midőn a nővéreknek a török háborúk miatt a szigetről menekülniük kellett, nemcsak értékeiket, köztük a legbecsesebbet, Margit testét vitték magukkal, hanem szokásaikat is. 1618-ban a pozsonyi klarissza szüzeknél kaptak menedéket. Lassan mindenük a befogadó kolostorra maradt. A XVIII. század elején már talán nem is nagyon emlékeztek az ottaniak a valamikori "fehér ruhás apácákra", az ide került domonkos nővérek ugyanis novíciákat már nem vettek föl, de rendi öltözéküket megtartották, viszont őrizték a tőlük kapott hagyományt. Margit ereklyéit az ő ünnepén vízbe mártották, és három Pater noster-t, három Ave Maria-t és egy Credo-t mondva készítették Margit-vizüket. A víz ivásakor az imádságokat a betegnek is meg kellett ismételnie.54 A kialakuló népi hiedelmek érdekes példájával találkozunk a Veszprém egyházmegyei Fajszról jött tanúk vallomásában. A láztól gyötört Leó nevű fiúnak édesanyja végső menedékként egy csodatévőnek tartott száraz és fekete kenyérből adott enni, amitől a fiú meggyógyult. Vallomása szerint a kenyeret a házában lakó szegény özvegyasszony találta Margit csodatételének helyén, a §írja mellett. De hát honnan tudja, hogy ott csoda történt? - kérdezték. "Quia erat ibi sancta crux" (mivel szent kereszt volt ott), válaszolta. A tanú erősen hiszi a kenyér erejét: "quicumque infirmus comederet de illo pane, haberet aliquam misericordiam, et vidi quod quicumque febrem habebat 289
