Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
nobilis et sancta Dei et sancte Marie, reddas nobis istam puellam"40 (Ó, nemes Szent Margit, aki Istennek és Szűz Máriának vagy szentje, add vissza nekünk a lányunkat). De maradtak bővebb, Margithoz forduló imádságok is: "O sancta Margaretha, tu es misericor- diosa omnibus, sis et misericordiosa mihi et isti puero, qui est filius meus"41 (Ó Szent Margit, te mindenkihez irgalmas vagy, légy hozzám és ehhez a gyermekhez is az, aki az én fiam). Egy másik így szól: "Beata Margaretha, si placet tibi, ut filia mea sit spiritualis, sicut tibi promisit, reddas sibi visum, et si debet stare in seculo, non reddas sibi"42 (Ó Boldog Margit, ha neked úgy tetszik, hogy lányomból apáca legyen, ahogy neked megígérte, add vissza a látását, de ha a világi életben kell maradnia, ne add vissza neki). Ha a bajt különösen nagynak ítélték, fogadalmat tettek. Legtöbbször hálaadó zarándoklatot, hírének terjesztését, emléknapjának böjtöléssel való megölését ígérték, de olykor a kolostor szolgálatát, esetleg apácaságot és a szüzesség vállalását is kilátásba helyezték a csoda megtörténtének esetére. Péter szerzetes ígérte, ha Margit közbenjárására meggyógyul, életének hátralévő részén minden nap térdet hajt az ő tiszteletére. A közelben lakó másik Péter, budai polgár pedig megfogadta, ha kéréseit Margit meghallgatja, minden vasárnap ott lesz a sírjánál. Szívesen ígértek tiszteletére elmondható imádságokat. Frozia nővér, az itteni kolostor apácája így fogalmaz: "megfogadtam, hogy minden nap tizenöt Pater noster-t és tizenöt Ave Maria-t mondok az ő tiszteletére és azonnal meggyógyultam."43 Érdekes, és Margit későbbi tisztelete szempontjából figyelemre méltó eset kapcsolódik Anasztáziához, a Csák nemzetségbeli Andronicus feleségéhez. A hölgy epilepsziája miatt tizenhat éven át mindig abortuszokat szült. Utolsó menedékként az újonnan támadt patrónához fordulva így szólt: "O beata Margaretha, Ego sum sine prole, rogo te, quod facias me habere filium et filiam..." (Ó Boldog Margit, gyermektelen vagyok, kérlek, hogy tedd, legyen fiam és lányom). Megígérte, "quod si beate Margarite meritis filium et filiam eis daret, ad honorem sancte virginis vocari faceret Margarétám", (ha Boldog Margit érdemei folytán fiú vagy leány adatik nekik, e szent szűz tiszteletére Margitnak fogják hívni) és hozzátette, amennyi gyermeke lesz "ad sepulcrum sancte virginis unam candelam longitudinem passuum duorum habentem, atque quolibet anno, quamdiu viveret, sepulcrum sancte virginis visitaret" (a szent szűz sírjához /annyi/ két lépés hosszú gyertyát /visz/, és minden évben, ameddig él, meglátogatja a szent szűz sírját).44 A fogadalom komoly kötelezettségvállalásnak számított. Elhanyagolása különösen súlyos mulasztás volt. Ugyancsak Frózia mondta a következőket, midőn a fogadalmat megtette: "azonnal meggyógyultam, de amikor nem teljesítettem, gyengének éreztem magam". Fogadalmat nemcsak a bajban sínylődő tehetett. Ha kora vagy állapota miatt erre nem volt képes, megtették ezt rokonai, ismerősei. Mint láttuk az előbb, az édesanyja ismét figyelmébe ajánlja Margitnak vak leánya fogadását, amire korábban így biztatta gyermekét: "Filia mea, vove castitatem, et promittas beate Margarithe, quod in perpetuum servies ei"45 (Leányom, fogadj tisztaságot, és ígérd meg Boldog Margitnak, hogy örökre neki szolgálsz). Máskor kifejezetten a gyermek nevében ígérnek dolgokat, és vállalják, ezeket mindaddig megtartják, míg az föl nem nő, és el nem tudja mondani azokat, hisz tudták, mert már sokszor megmutatkozott: "devotionem propriam plus valere" (a saját könyörgés többet ér). A sír mellett a betegek letelepedtek. A vallomásukban említik, hogy még az itt eltemetett V. István nyughelyét is körülvették. Igyekeztek, amennyire a tömegtől lehetett, Margit sírját megérinteni, átkarolni, megcsókolni. Beteg tagjaikat a sírra rakták, ettől remélve gyógyulást. Egy kisleányt mellel fektettek föl a szarkofágra és az így nyerte vissza egészségét. V. István lánya, Erzsébet a következőképpen adja elő saját esetét: "a torkommal igen beteg voltam, alig tudtam enni, és nem tudtam énekelni. Ekkor elmentem Margit koporsójához, torkomat ráraktam az ő sírjára, és kértem Boldog Margitot, gyógyítson és szabadítson meg engem, és ennek a Szent Margitnak érdemei folytán meggyógyultam."46 A kolostor lakói emellett szívesen keresték föl Margit régi, egyébként a világiak előtt zárt, "kedves" helyeit. Amikor Katalin nővérnek a szemei, ahogy ő mondja "majd kiugrottak a helyükből a fájdalom miatt", arra a helyre sietett, mégpedig Krisztusnak egyik képe elé, ahol Margit még életében földre borulva oly sokszor szokott könyörögni.47 Homlokát odahelyezte, ahová Margit egykor a sajátját, és azonnal meggyógyult. Az eset a kolostorban valóságos szokássá vált. A 288
