Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - V. Népi vallásosság, művelődés
imádkoztak, énekeltek. A távolabb lakók útja napokig tartott, ami egyben kemény próbatételnek is számított. A Tapolcsánról való Magyar Pál igen nehezen, botra támaszkodva érkezett Buda városának kapujáig. Innen már nem bírta tovább. Ekkor "rogavi Deum et beatam Margaretham, quod possem venire ad sepulchrum suum"32 (kértem Istent és Boldog Margitot, hogy el tudjak menni a sírjáig). A Dunán csónakokkal, hajókkal keltek át. A parton az átszállításra berendezkedett emberek várták őket. Sajnos nem tudjuk, kik ők, származott-e jövedelmük e szolgáltatásból, de ismervén a tömeget, mely megfordult a sírnál, nem lehettek kevesen. Ehhez hasonló módon a szigeten lakók is bocsátottak szállítóeszközöket az érkezők rendelkezésére. Tudunk egy özvegyként lett apácáról, akinek e célra volt egy taligája, "qui non habet, nisi duas rotas." A szigetre átkeltek, ha tehették, már gyalog mentek a sírhoz, vagy a földön vonszolták magukat oda. Egy Szent Piroska napján, tehát Margit halálának évfordulóján érkező beteg "usque ad danubi- um in curru portari se fecit, et quia danubius erat hyemis frigore congelatus, pedibus suis super glaciem danubii pertransivit, sicque vix ac cum magno labore ad sepulchrum accessit" 33 (egészen a Dunáig kocsin hozatta magát, és mert a Duna a tél hidege miatt be volt fagyva, saját lábain kelt át a Duna jegén, és így alig és nagy küzdelemmel jutott a sírig). A váci egyházmegyei Megyerről való Mária pedig útjáról eképp számolt be: "Akkor félje kocsira tette és így vitték a Dunáig, a Dunán át a kocsin maradva hajóval a szigetig, a Dunától pedig Szent Margit sírjáig a férje karjaiban vitetett."34 A sírnál tumultuózus jelenetek fordultak elő. A számok megbecsülésénél ugyan nem fogadhatjuk el a vallomástevők adatait, de a templom mindig telve lehetett emberekkel. A kérdésre, kik voltak jelen, általában így válaszoltak: sokan, sok ezren, de van, aki csak ennyit mondott: "ott volt az egész világ". Nem is fért be mindenki a templomba. Ezért a sokaságot a szentegyház előtti téren telepítették le, és az atyák itt intéztek hozzájuk buzdító beszédeket. (Erat autem numerus eorum plusquam triamilia hominum, qui in platea erant ante ecclesiam sedentes et sermonem audientes.)35 A bejáratot alamizsnáért könyörgő koldusok lepték el. (quia pauper erat - ti. az egyik zarándok - et quotidie sedebat ad portam ecclesie, petens elymosinam).36 A teret és a templomot a hangok összevisszasága töltötte be (ecclesiam vocibus confusis replebat), imádság, ének, beszéd, az ördögtől megszállottak kiáltozásai. A gyógyulások a legkülönbözőbb helyeken és időpontokban következtek be. Volt, aki az első fohászra, a zarándokúira való készülés közben, kocsira szállva, az úton, a sír megérintésekor már jobban érezte magát vagy rögtön meggyógyult. Általában ők sem tértek haza azonnal. Az egészségüket hosszabb idő után visszanyerők azonban hetekig, sőt hónapokig a sírnál maradtak. A tehetősebbek az egész éjszakát valamely apáca, a király, a sziget más lakójának, esetleg Buda polgárainak a házában töltötték. Viszont a többség, mivel a templom éjszakára zárva volt, legalább is nyáron a szabad ég alatt aludt "dormiebam extra ecclesiam, ubi solent dormire infirmi, in platea apud portam crucis"3' (a templomon kívül aludtam, ahol a betegek szoktak aludni, a bejárat melletti kereszt környékén). - vallja a váci egyházmegye egyik papja. A betegek nappaljai Margit sírja mellett teltek. A sír körül állandóan domonkos szerzetesek tartózkodtak. Ők voltak azok, akik ügyeltek a rendre, számon tartották az eseményeket, összegyűjtötték a gyógyulás jeleként ott hagyott tárgyakat, viasz kezeket és lábakat, a mankókat, botokat, a betegek által használt más segédeszközöket. Egy béna fiúért hosszúságának megfelelő gyertyát hoztak. Kik voltak ezek a szerzetesek, szól a kérdés, "Unus habet nomen Jedomericus, qui colligebat offeras, que fiebant ad sepulcrum"38 hangzik a válasz. A nyughely körül a zarándokok általában gyertyaáldozatot mutattak be, azaz gyertyát égettek és természetesen imádkoztak. Az imákat nagy siralmak közepette, földre borulva hangosan, alig hallhatóan vagy éppen magukban mondták. Szívesen imádkozták a Miatyánk-ot, az Üdvözlégy Mária-t háromszor. Van aki csak ennyit mondott vallomásában: "...rogavimus istam sanctam Margaretham" (kértük ezt a Szent Margitot), vagy "rogavi Deum quod in nomine sancte Margarethe me sanaret, sicut multos alios infirmos sanaret"39 (Kértem Istent, hogy Szent Margit nevében gyógyítson meg engem, ahogy sok más beteget meggyógyított). "O sancta Margaretha, que es 287
