Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IV. Egyházi életünk, történelem
FAZEKAS ISTVÁN A GYŐRI EGYHÁZMEGYE KATOLIKUS ALSÓPAPSÁGA 1640-1714 KÖZÖTT A hazai egyháztörténet-írás eddig kevés figyelmet szentelt az egyházi hierarchia alsó szintjén található lelkészkedő papságnak. Különösen keveset tudunk a koraújkor katolikus papságáról. Jelen munka a győri egyházmegye alsópapságát, azaz lényegében plébánián működő papságát kívánja bemutatni. A kutatás alapvető forrásaként az egyházlátogatási jegyzőkönyvek szolgálnak.1 Az innen származó adatokat különböző levéltárak, egyetemi anyakönyvek és helytörténeti szakirodalom alapján igyekeztem kiegészíteni. A választott korszakhatárt a jegyzőkönyvek szolgáltatták. 1641-ből ismert az első, és 1713-14-ben zajlott az utolsó olyan vizitáció, amelyről még jelentős mennyiségben maradt fenn jegyzőkönyv. A forrás kapcsán egyetlen dolgot tartok fontosnak megemlíteni, mivel rövid idő alatt nagy mennyiségű adat felvétele történt meg, számolni kell pontatlanságokkal is, nem beszélve a különböző vizitátorok eltérő szempontjairól. Mindezzel együtt az egyházmegye nyolc főesperességéről fennmaradt harmincegy jegyzőkönyv olyan mennyiségű adatot szolgáltat, amely lehetővé teszi az érdemi elemzést. Az eredmények ismertetése előtt szót kell ejteni a szóban forgó papság működési helyéről. A Magyarország nyugati szegélyén fekvő egyházmegye ekkor észak-déli irányban a Dunától a Dráváig teljed. Hátában Ausztria, előtte a hódoltság. Vallási állapotát tekintve a XVI. században erőteljes reformáció ment végbe területén. Az itt élő németek evangélikusok, a magyarok reformátusok lettek. A katolicizmus kontinuitását a török okozta pusztítások pótlására beköltöztetett hor- vátság biztosította, amely eredeti hazájából magával hozta mély vallásosságát is. A rekatolizálás egyes részeken (Sopron megye) már a XVI. században megindult. Ezt a prédikátorok elűzésén túl a katolikus plébániahálózat újjászervezése, a szerzetesrendek letelepítése segítette elő. 1714-ben már 25 szerzetesház működött az egyházmegyében. Mindehhez a támogatást a már korábban katolizált földesurak (Batthyány, Erdődy, Esterházy, Nádasdy család) biztosították. A protestantizmus végleges háttérbe szorulása azonban csak az 1670-es évtized eseményeinek hatására következett be. A sikerek ellenére 1714-ben az egyházmegye nyolc főesperessége közül csupán háromban, a soproniban, a locsmándiban és a mosoniban került igazán túlsúlyba a katolicizmus. Bizonyos jelenségek azonban itt is arra utalnak, hogy a katolikus felszín alatt a régi vallásgyakorlat számos eleme továbbélt. A vizitátor optimális esetben feljegyezte az illető plébános anyanyelvét, születési helyét, életkorát, felszentelésének idejét, képzettségét, tanulmányainak színhelyét, legvégül röviden jellemezte működését. Ezek az adatok adják az elemzés keretét. Nehéz felbecsülni, hogy a vizitációkból kigyűjtött 563 pap hány százalékát adja az egyházmegyében működött papságnak, ez mindenesetre elég nagy szám ahhoz, hogy a levont következtetéseket helytállónak tekinthessük. A vizitátor többnyire feljegyezte a pap anyanyelvét, vagy legalábbis az általa beszélt nyelveket. I. táblázat Az egyházmegyében működő papok anyanyelvi megoszlása a. 1640-1714 b. 1696-1698 440 (ismeretlen 123) 143 (ismeretlen 38) horvát 187 68 magyar 108 44 német 137 31 szlovák 8 16 277
