Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - IV. Egyházi életünk, történelem
SZAKÁLY FERENC KATOLIKUS HIERARCHIA A TÖRÖK HÓDOLTSÁGBAN Az 1526-tal kezdődött, 1541 után felgyorsult s a rá következő másfél században kisebb-nagyobb lendülettel tovább folyó török térnyerés időhaladtával Magyarország összes egyházmegyéjét érintette valamilyen mértékben. Először a boszniai és a szerémi püspökség területe került teljes egészében török uralom alá, de csakhamar hasonló sorsra jutott a Dunántúlon a pécsi, a Duna túloldalán a bács-kalocsai, a váci és a Csanádi érsekségé, illetve püspökségeké is. Buda eleste után megvetették a lábukat a hódítók a zágrábi egyházmegye keleti, a veszprémi déli, az esztergomi délkeleti, az egri délnyugati, utóbb a váradi keleti részén is. Ezek székhelyei közül Pécs, Esztergom, Vác, Bács, Kalocsa, Csanád török végvárrá vált, s - Esztergom és Vác esetében ugyan rövid megszakítással - az is maradt egészen a török kiűzéséig. Míg az előbbiekben általában szandzsákbégek székeltek, az 1596-ban elesett és egészen 1687-ig török kézen maradt Egerbe pasa került; a vár köré szervezték meg a törökök harmadik magyarországi vilajetüket. Időlegesen török őrség tanyázott Veszprém (1552-1566) és Győr (1594-1598) falai között is; míg azonban az utóbbi egyházmegyéje a vár visszavételével végleg felszabadult a megszállás alól, addig a veszprémi püspökség somogyi részei - Szigetvár és a többi ottani vár elvesztével - éppen 1566-ban kerültek végleg az alá. A XVII. század közepi várháborúk idején a török előrenyomulás elérte a nyitrai püspökség területét, teljesen elnyelte a váradi addig megszállatlan maradványait - magára Váradra pasa került -, s onnan átcsapott a Királyhágón túli részekre, vagyis: az erdélyi püspökségbe is. Az alábbiakban csupán azon területek katolikus egyházi viszonyaival foglalkozunk, amelyek tényleges török megszállás, közvetlen oszmán ellenőrzés alatt állottak, s amelyeket a következőkben összefoglalóan hódoltságnak nevezünk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ezt az országrészt a megszállók jelenléte miatt egyházilag is sokkalta nehezebben lehetett a királyi Magyarországról ellenőrizni, eredeti szervezetében megtartani, illetve újjászervezni, mint a törököknek csupán adózó, de a magyar végvárvonalak mögött fekvő hódoltsági peremvidéket. A Habsburg-házból való magyar uralkodók - akik már régóta rendelkeztek névleg az egyházfők kijelölésének, valójában a kinevezésének jogával - mit sem törődtek a tényleges helyzettel, s sorra-rendre betöltötték az egészében megszállt egyházmegyék főpapi tisztjét is. (Talán csak a szerémi folyamatosságának fenntartására nem ügyeltek, vagy nem ügyeltek eléggé.) Jelöltjeik általában a Nagyszombatba menekült esztergomi, valamint a győri székes- és a pozsonyi társaskáptalan tagjai közül kerültek ki, s több olyan akadt köztük - így például Verancsics Antal pécsi, Lósy Imre egri, Szelepcsényi György kalocsai, Széchényi György kalocsai érsek, illetve püspök -, aki később egyenest az esztergomi érsekségre emelkedett. Bár azoknak az általában protestáns irányítás alatt álló Erdélyben kevés reményük lehetett székük elfoglalására, több-kevesebb rendszerességgel neveztek ki váradi és erdélyi püspököket is. Gondoskodásuk kiterjedt a török uralom alá került egykori társaskáptalanok prépostjainak, a megszűnt bencés és egyéb rendházak apátjainak pótlására, s általában minden olyan beneficiumnak a betöltésére is, amelyeknek a hódoltságban fekvőségei voltak, s így onnan jövedelemre számíthattak. Jellemző, hogy nem feledkeztek meg olyanokról sem, mint a kicsiny, már a török berendezkedés előtt megszűnt iváni bencés apátságról (Tolna m.). A hódoltsági kinevezéseket az uralkodók eleve afféle jövedelem-kiegészítési lehetőségnek tekintették, s értük inkább hivatali (kancelláriai és kamarai), illetve királyi magyarországi egyházi szolgálatot, semmint - akár közvetett - helyszíni pasztorációt vártak cserében a megadományozot- tól. így vélekedtek feladataikról maguk a beneficiáriusok is. Arra, hogy hódoltsági birtokaik földesúri jövedelmének és - amennyiben erre feljogosítva voltak - a tizedek megszerzését megszervezni igyekeztek, rengeteg adatunk van arra, hogy a gondjaikra bízott nyáj leikével is törődtek volna, annál kevesebb. Különösen vonatkozik ez a XVI. századra, amikor is szinte egyáltalán nincs nyoma ilyen irányú kísérleteknek, ha csak azt nem vesszük, hogy imitt-amott megpróbálták útját állni a reformáció teijedésének. Dudics András pécsi püspöknek az 1560-as években még arra sem 245
