Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - III. Kereszténység és Kelet-Európa
regnek". Támadóit pedig ezekkel a szavakkal utasítja rendre: "Tessék bízni az igazság erejében! És ne tessék szerencsétlenkedni! Meg a magyar kálvinizmust vénasszonyos jajveszékeléssel kompromittálni... egy kis püspökségtől nem féltem és szégyelném félteni... Vastagnyakú kálvinista vagyok, de senkit vallásáért nem gyűlölök... A kálvinizmust nem jajveszékeléssel segítjük győzelemre, hanem azzal, ha a krisztusi testvériség, szabadság és egyenlőség elveit visszük a társadalomba... Mindazonáltal a jajgatók megnyugtatására kijelentem, hogy visszacsináljuk az egész dolgot.” így is történt. A debreceni városi tanács nagy vita után úgy döntött, hogy a görög katolikus püspökség székhelyének a városban való felállításához nem járul hozzá. Szabó Jenő feltételezte, hogy e döntés meghozatalában a hajdúdorogiaknak is részük volt, akik el sem tudták képzelni, hogy a városukról elnevezett püspökség székhelye másfelé legyen. A reformátusok szembefordulása a görög katolikus magyarokkal még nagyon sokáig foglalkoztatta a közvéleményt, melynek hangulatát találóan fejezik ki a "Hajdúböszörmény és Vidéke" c. újság 1913. okt. 11-i számának sorai: "...a püspöki székhely nem jelent egyebet, mint 7-8 főpapnak a letelepedését... Olyasmit lehet kivenni a debreceni körök idegenkedéséből, hogy félnek. De mitől? Attól a hét-nyolc embertől? Ha ez így volna, ez lenne a legszomorúbb bizonyítvány... Ahelyett, hogy idegenkednének, kész örömmel kellene kapni a jó alkalmon.. Az új püspöki székhely emelné a város fényét...Amily áhítattal és büszkeséggel néz ma a református ember Debrecenre, éppúgy tekintene rá a görög katolikus is... Debrecennek mindenképpen hasznára válnék, ha székhelye lenne az új püspökségnek, ami nyelvében és érzésében éppoly magyar, mint a református egyház... Ha az egész magyar közvélemény, a sajtó osztatlan tetszése úgy tekintette a hajdúdorogi görög katolikus magyar püspökséget, mint a magyar kultúra diadalát, miért ne fogadná tárt karokkal a legmagyarabb város a magyarság legújabb oszlopát?" Az egyházmegyéhez csatolt paróchiák azonban már a debreceni határozat megszületése előtt állást- foglaltak a székhely kérdésében. Ezek túlnyomó többsége azt kívánta, hogy a püspök Nyíregyházán telepedjen le. Szatmár vármegye viszont 1913. február 13-án tartott gyűlésén hozott határozatával arra kérte a kormányt, hogy a Hajdúdorogi Egyházmegye székhelyét Nagykárolyban állítsák fel. Ez ellen viszont a hajdúdorogiak tiltakoztak Jankovics Béla kultuszminiszternél. Ők az egyházmegye létrejöttét saját érdemüknek tulajdonították, de arra is hivatkoztak, hogy az alapító bulla szerint Hajdúdorog az egyházmegye központja. A magyar görög katolikusok társadalmi szervezete, a Görög Szertartású Magyarok Országos Bizottsága azt javasolta, hogy a püspök lakjék Hajdúdorogon, az intézményeket viszont Debrecenben állítsák fel. Azonban a debreceni tanács elutasító döntése után a nyíregyházi székhely mellett foglalt állást. A PÜSPÖKI SZÉKHELY DEBRECENBEN A Szentszék az egyházmegye első püspökévé Miklósy István sátoraljajúhelyi főesperes-lelkészt nevezte ki. (1912. ápr. 12.) Amikor Szent X. Pius pápa a Hajdúdorogi Egyházmegyét felállította, a magyar kormány kötelezettséget vállalt az egyházmegyei központ (püspöki palota, kanonoki lakások, papnevelő intézet és tanítóképző) kiépítésére. Miklósy püspök úgy döntött, hogy erre három év alatt sor kerülhet, s addig a kedvezőtlennek, sőt ellenségesnek tűnő hangulat ellenére Debrecenből fogja kormányozni az egyházmegyét. A püspök döntése teljesen érthető. A Hajdúdorogi Egyházmegyéhez csatolt paróchiák közül 1 az esztergomi, 8 az eperjesi, 70 a munkácsi, 4 a szamosjúvári, 44 a nagyváradi és 35 a gyulafe- hérvár-fogarasi egyházmegyéhez tartozott. Aromán érseki tartományból átcsatolt egyházközségek közül 21-ben a hívek túlnyomó többsége román anyanyelvű volt. A Román Nemzeti Komité ismételten tiltakozott a magyar egyházmegye felállítása ellen, az alapító bulla megjelenése után pedig arra biztatta a román többségű egyházközségeket, hogy az átcsatolást akár erőszakkal is akadályozzák meg. Ugyanerre biztatták őket az erdélyi román újságok is, kíméletlenül támadó - a Szentszéket sem kímélő - cikkeikben. S ez nem is maradt hatástalan. A román többségű paró239
