Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - III. Kereszténység és Kelet-Európa

románnal töltsék be. A román ortodoxia számára a másik veszélyt a görög katolikus egyház jelentette, a nagyváradi püspökség.

Ez ugyan nem volt olyan erős bázisa a nemzeti mozgalomnak mint az erdélyi, balázsfalvi, pontosabban iskolái nem adtak otthont olyan intranzigens nacionalista értelmiségieknek. Az ortodoxiát viszont azzal támadták, hogy nem román, hanem szerb. Bécsben orosz befolyás szálláscsi- nálójaként állították be. A falu népe előtt pedig azt hangoztatták a görög katolikus papok, hogy a szerb befolyás alól vissza kell térni Rómához, amelynek a románok közvetlen leszármazottai. A központi hatalom természetesen a katolikusokat támogatta, a magyar liberális reformmozgalom - amelynek Arad megyében komoly szava volt - az ortodoxokat, amennyiben a vallásszabadság követelményét próbálta érvényesíteni. A román falu világa közben teljességgel felbojdult. Egyfajta vallásháború tört ki, Lucian Blaga kifejezésével "vallásos nomadizmus". Hiszen a robot és az állami adók csökkentésének reményében sokhelyt áttértek a katolikus vallásra, hogy aztán kiábrándultán vissza akarjanak térni az ősi vallásra, attól félve, hogy nem üdvözülnek, és a túlvilágon elszakadnak egymástól a különböző vallású hozzátartozók.

Nem véletlen, hogy 1848-ban a magyarországi románság a magyar kormányzathoz olyan messzemenően lojális volt, míg az erdélyi a fegyveres harcot választotta, és 1849 telén először a nagyszebeni püspöknek, Andrei Sagunának kellett - osztrák katonai nyomásra - cári orosz segítséget hívnia. A magyarországi ortodox, románság a magyar kormányzat szövetségével, a szerb egyház keretei közül szeretett volna kiválni, önálló nemzeti egyház volt a legfőbb követelése, természetesen közigazgatási anyanyelvhasználatot és pozíciókat is igényelve.

A magyarországi román magatartásformák két pólus között mozogtak. A máramarosi román nemesség teljességgel azonosult a fegyveres szabadságharccal, a bánsági román földbirtokosság Béccsel, pontosabban az udvarral próbált együttműködni, miközben az értelmiségiek jelentős része - többen a magyar országgyűlés tagjaként - a területi autonómia célkitűzését szerette volna lépésről lépésre megvalósítani. Legszívesebben ezt tették volna az Arad megyeiek is, de nem tehették már azért sem, mert a magyar államhatalom jobban érvényesült Arad megyében, mint a bánságiakban. Az Arad megyei román lojalitás azonban mégsem magyarázható egyszerűen ilyen pragmatikus okokkal. A románok, ha nem is olyan mértékben mint Máramarosban, itt is integrálódtak a városi és megyei közéletbe, komoly pozíciókat tölthettek be. Arad város helyettes polgármestere, Dimitrie Haica a város védelmét biztosító bizottmány elnöke lett. Minta értékű volt a magyar kormányhoz oly hűséges Petrovics Péter magatartása is, mert a megye eme egyik leggazdagabb földesura és polgára ugyan inkább szerbnek tartotta magát, a románok azonban románnak, és ugyanabba az ortodox templomba jártak. A közös honvédelem őszinte igyekezete vezette az Arad megyei románokat, amikor 1848 őszén "bánáti testvéreiket" is kiáltványban fegyverbe szólították. Nemzeti igényeik megvalósításának legbiztosabb eszköze azonban továbbra is az egyház lehetett, hiszen alapvetően ehhez kapcsolódott az egész oktatási rendszer, és az egyházmegye integrálta az Arad megyei és bihari románságot annak érdekében is, hogy a görög katolikus nyomást belső megújhodással ellensúlyozzák. így a megyei életben már tisztségeket betöltő bihari loan Dragos volt az, aki elérte Kossuth Lajosnál, az OHB elnökénél, hogy 1849 márciusában és áprilisában Köröskis- jenőn zsinatot tarthassanak.

Ha egy mondatban kellene a zsinat jelentőségét összefoglalni, akkor azt hangsúlyoznánk, hogy a magyarországi román nemzeti mozgalom célkitűzéseiből, egyházi téren, ami lehetségesnek bizonyult, azt megvalósította, anélkül hogy a további lépések előtt az utat bezárta volna. A politikai kérdésektől, mint abban előre megállapodtak, t' datosan távoltartották magukat. Személyes ellentétek sem kerültek napirendre. Ami azért érdemel említést, mert a zsinattal foglalkozó államtitkár, Szász Károly, éppen különböző csetepatéktól tartva, nem javasolta a zsinat összehívását, a zsinat két kérdésre összpontosította munkáját: az egyházszervezet és az iskolai oktatás korszerűsítésére. Mindkét téren teljes sikert ért el.

De amíg a szervezeti reform azonnali áttörést jelentett, az oktatási reform inkább távlatot nyitott. Hiszen a testi büntetés eltörlését azonnal életbe lehetett léptetni, de az új, életkori sajátosságokat a korábbinál jobban tiszteletben tartó tanterv bevezetése már időt kívánt, és a latinbetűs írást a cirill helyett sem lehetett azonnal bevezetni. Jellemző, hogy a zsinat jegyzőkönyvét is még vegyes cirill írásmódban vezették. Viszont a korszerű, nemzeti nyelvű iskoláztatás követelményét érvényesítet228