Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - III. Kereszténység és Kelet-Európa

főgenerális, Batthyány Ádám, továbbá a nála is tehetségesebb és jóval eredményesebb bajtársa, Zrínyi Miklós horvát bán volt a szenvedő alanyuk. Mindazáltal sem III. Ferdinánd, sem I. Lipót nem váltotta le soha egyiküket sem, jóllehet áradtak a panaszok ellenük török részről. Summa- summárum: nincs semmi meglepő abban, hogy a horvát bán magyar és horvát csapatai - a zsitvatoroki és a szőnyi békeszerződések tételes megszegésével - éppen a töröktől régóta szorongatott velencei dalmát kikötőváros, a katolikus áibenik környékén csaptak le a mohamedán végvári vonalak mögöttes területeire. A nikápolyi katolikus püspök valós híradását legfeljebb azzal egészíthetjük ki és tehetjük pontosabbá, hogy miként maga Zrínyi is elárulja június 2-i levelében, ő nem egyszerűen magyar és horvát harcosait küldte Sebenico tájára, hanem mint csaknem mindenkor, ezúttal is személyesen vezette seregét a török ellen. Megjegyzendő, hogy a báni tisztségre emelkedése óta ez volt az iljú hadvezér-politikus legnagyobb szabású támadó akciója a Balkán tengerparti török végein, nem messze a Zrínyiek itteni birtokaitól.55

Filip Sztaniszlavov korábban mit sem tudott Zrínyiről. így aztán harcra buzdító levelének ama kitételéből, mely szerint a törökök már a puszta nevétől is rettegnek, bízvást arra következtethetünk, hogy amióta 1638 tavaszán - követvén e nagymúltú família ősi tradícióit, főleg a Szigetváron hősi halált halt dédapja példáját - ez az ifjú arisztokrata fegyvert fogott az oszmán hódítók ellen, az időközben eltelt egy évtized folyamán Zrínyi Miklós nevét nemcsak a kanizsai és a horvát-szlavón végek török harcosai tanulták meg becsülni, respektálni és rettegni, hanem még a távoli dalmát tengerpart mohamedán lakói is erre kényszerültek.56 Filip püspök azonban korántsem csak a saját vágyait, érzéseit és gondolatait tolmácsolta akkor, amikor a pogány török hódítók elleni felszabadító harcra, a keresztény civilizáció nyugati eszmekörének nagyfokú kiterjesztésére szólította fel a "kereszténység védőbástyájának" sok évszázados szerepkörét már csak részlegesen és gyenge hatásfokkal fölvállalni képes, három részre szakított Magyar Királyság legtehetségesebb hadvezérét. Számos egyházi forrás bizonyítja ugyanis, hogy a bulgáriai katolikus közösségek - lett légyenek bolgárok, raguzai dalmátok vagy egyéb nemzetségűek - főként a katolikus főpapokból és kereskedőkből álló megbízottaikon keresztül nem csupán a pravoszláv-ortodox Havasalföld, Moldva és különösképpen a moszkvai orosz cár felé orientálódtak hazájuk és a Balkán felszabadítása érdekében, hanem a római katolicizmus olyan erős bástyáit is szüntelenül ilyetén segélykéréseikkel ostromolgatták, mint a Vatikán, Madrid, Velence, Bécs és Prága. Sőt a katolikus Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemsége idején a magyar királyi koronát is fején viselő Habsburg uralkodóval fegyveres szövetségre lépő kis keleti magyar állam gyulafehérvári székhelyére érkező nikápolyi bol- gár-raguzai követség 1596 viharos nyarán még az erdélyi fejedelmet is arra igyekezett rávenni, hogy küldjön egy számottevő segélyhadat saját főkapitánya vezetésével Nikápoly térségébe, amely a mellette felsorakozó bolgár önkéntesek támogatásával kiűzhetné a török elnyomókat nemcsak a dunai Bulgária e legjelentősebb centrumából, hanem az ország egész területéről is.57

Tudjuk, hogy már Nagy Lajos magyar uralkodónak a török offenzíva lefékezésére, a balkáni védőpajzs megerősítésére 1365-től 1369-ig létrehozott vidini bolgár bánsága idején alapvetően fontos térítői, egyházszervezői és kultúrmissziós szerephez jutottak a szláv és a magyar ferences atyák, majd a törökellenesség és a nyugati keresztény kultúrkör jegyében fogtak fegyvert a magyarok, a bolgárok és egyes más népek Luxemburgi Zsigmond 1396-os balvégzetű nikápolyi hadjáratán, utóbb I. Jagelló Ulászló és Hunyadi János 1443-1444-es balkáni-bulgáriai hadműveletei során, később pedig a tizenötéves háború forgatagában is. AMagyar Szent Korona magyar és szláv területeinek katolicizmusa ily módon - éppen abból fakadóan, hogy stratégiai jelentőségű geopolitikai fekvése révén a Kárpát-medence egészére és a Balkán északi térségeire kiterjedő magyar állam évszázadokon át a nyugat-európai keresztény civilizáció legszilárdabb előretolt védőbástyájának bizonyult a délkeleti végeken - csaknem mindenkor megtalálta a maga sajátos útjait, ösvényeit és lehetőségeit annak érdekében, hogy a maga szerény eszközeivel olykor fegyveres, olykor csupán szellemi, ideológiai, erkölcsi, karitatív, pedagógiai, népművelői és egyéb kultúrmissziós segítséget, támogatást, ösztönzést nyújtson a délkelet-európai, balkáni szlávoknak, bolgároknak és más etnikumoknak, tekintet nélkül arra, hogy az itteni római katolikus közösségek mindenkor elenyésző kisebbséget képeztek a bizánci görög rítusú keleti kereszténység, a pravoszláv ortodoxia, illetőleg az iszlám államvallás nagy tengerében. Kétségtelen tehát, hogy Nikápoly római katolikus bolgár püspökének, Filip Sztaniszlavovnak a Zrínyihez intézett törökellenes felhívását csak ebben a széles időbeli és térbeli horizontokat fölvillantó perspektíva hát215