Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - II. Kései középkor
Msgr. ERDŐ PÉTER A HÁZASSÁG ÉRDEKÉBEN FOLYÓ PEREK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Mivel manapság Európa-szerte programszerű felmérés folyik a középkori egyházi bíráskodást1 és sajátosan a házassági perekben követett gyakorlatot illetően2, indokoltnak látszik a hazai emlékeket ebből a szempontból átvizsgálni. A házassági bíráskodás múltjának alaposabb megismerése hozzájárulhat jelenlegi egyházi házassági peres gyakorlatunk problémáinak megoldásához is. 1. A témánkra vonatkozó magyarországi forrásanyag legfőbb sajátossága a hézagosság. Az egyházi bíróságaink gyakorlatát tanúsító okmányok közül ugyanis a történelem viszontagságai folytán igen sok elpusztult. Száz és kétszáz közé tehető az olyan eredetiben vagy másolatban fennmaradt hazai oklevelek száma, amelyek biztosan vagy nagy valószínűséggel egyházi házassági perrel kapcsolatosak. Házassági peren itt a házasság érvényességének kimondásáért, az elhálás, illetve az együttélés jogának érvényesítéséért folyó ügyeket (köztük az eljegyzéssel összefüggő ügyeket), a házasság érvénytelennek nyilvánításáért vagy - inconsummatio esetén - felbontásáért indított eljárásokat, valamint a különválásról (separatio) folytatott pereket értjük. Olykor a dokumentum szűkszavúsága miatt csak a per házassági jellegét lehet megállapítani, de pontosabb típusát már nem. Mivel a szó szoros értelmében vett szentszéki regiszterkönyveink - ha az Esztergomi Prímási Levéltár Acta Consistorialia kategóriában található és a XVI. század három esztendejére (1525, 1532, 1564) vonatkozó regiszterrészlettől3 eltekintünk - e korból nem maradtak fenn, középkori házassági bíráskodásunkról statisztikailag értékelhető összkép nem adható. A forrásanyag áttekintése elsősorban az Esztergomi Prímási Levéltár, az Esztergomi Főkáptalani Levéltár, a Mohács előtti anyagot tartalmazó más hazai egyházi levéltárak, főként pedig a Magyar Országos Levéltár oklevélkibocsátói mutatója alapján történt. Mivel a kései középkorban az egyházi perek általában a vicarius in spiritualibus előtt folytak, a legbiztosabb út azoknak az okleveleknek az áttekintése volt, amelyeket a különböző püspökök, érsekek általános vagy bizonyos körzetre szóló hatalommal rendelkező vikáriusai bocsátottak ki. Bizonyos időszakokban elég jelentős volt a pápai eredetű delegált hatalommal eljáró bírák tevékenysége is. 2. Noha az oklevelek sokféle ügyről tudósítanak, mégis két dokumentumtípus feltűnően gyakori, úgyhogy ezek képviselik az anyag többségét (legalábbis a meghatározható típusú ügyekét). Az egyik fajtába a különféle akadályok alóli felmentések tartoznak, melyek jelentős részében világos, hogy utólagos (in contractis) felmentésről, tehát érvénytelenül megkötött házasságok érvényesítéséről van szó. Az ilyen felmentések a kései középkorban Európa-szerte erősen elszaporodtak’4 * s sokszor visszamenő hatállyal érvényesítették a házasságot, bár a gyökeres orvoslás (sanatio in radice) jogintézménye ekkor még nem szilárdult meg az egyházban. Mivel az ilyen felmentések pápai kegyek, tehát közigazgatási intézkedések voltak, az sem műidig világos, hogy perekkel kapcsolatban vagy azoktól függetlenül adták-e őket. Franciaországban mindenesetre gyakran előfordult, hogy az ilyen utólagos felmentést a házassági perben hivatalból kérették meg. A másik jellemző forrástípust a kiskorú gyermekek házasságáról a szülők között kötött szerződésekkel kapcsolatos peres úatok képezik. Itáliában és Angliában sűrűn előfordultak ugyan hasonló perek, de ezt nyugat-európai viszonylatban mégis ritkább jelenségnek tekintik.6 A különböző fajta ügyekből itt csak azokkal foglalkozunk, amelyek nem a házasság érvénytelennek nyilvánítását tűzték ki célul - az ilyenek amúgy is ritkábban voltak -, hanem a házasság érdekében folytak. 3. Ebbe a csoportba sorolhatók azok az ügyek, ahol legalább az egyik fél kérése az volt, hogy őt a bíróság a másik fél házastársának ismerje el, illetve házastársi jogainak érvényesítését lehetővé tegye. Előfordult, hogy a házasság érvényességének megállapítását örökösödési kérdés eldöntése 191
