Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - II. Kései középkor
tette szükségessé. így 1333. jún. 24-én Miklós győri püspök "hitelreméltó férfiak meghallgatásával" győződik meg arról, hogy a birtokukból kiűzött árvák szülei törvényes házastársi voltak.7 Ugyancsak szükségessé vált a házasság érvényességének bírói kinyilvánítása olyankor, mikor a házasfeleket plébánosuk kizárta az istentiszteletről, mivel szerinte érvénytelen házasságban éltek. Ilyen okból kéri az érvényesség bírói kimondását a feleség egy 1500 körül lefolyt ügyben, melyről a Beneéthy formuláskönyv tudósít.8 Itt tanúkkal igazolják, hogy a félj korábbi állítólagos házassága - mely a ligamen akadálya miatt jelenlegi házasságát nem tenné lehetővé - eleve érvénytelen volt. Erről annak idején bírói ítélet is született, de annak elveszte miatt most új bizonyításra van szükség. Ez az eset rávilágít arra is, hogy mi indította oly gyakran a már régóta ünnepélyesen megkötött házasságban együttélő feleket arra, hogy felmentést kérjenek egy köztük meglévő házassági akadály alól. Az akadály felfedezése után sokszor a papok lehettek azok, akik a viszony rendezését sürgették. Sőt a plébániai klérus hivatalból vizsgálatot folytathatott arról, hogy a már megkötött házasságban élő felek között nincs-e házassági akadály. Ilyenkor pedig - legalábbis a kései középkorban - két lehetőség állt a felek rendelkezésére. Vagy felmentést kértek, és újból megesküdtek, vagy a felmentéssel együtt megkérték, és esetleg meg is kapták házasságuk újabb megkötés nélküli érvényesítését. Természetesen az utóbbi megoldás, a mai sanatio in radice elődje volt a kívánatosabb. Tipikus példája ennek a kétféle felmentésnek Sáró László és felesége ügye. A felek "per verba legitima de presenti in facie ecclesie" kötöttek házasságot. Nem tudták, hogy köztük negyedfokú sógorság akadálya áll fenn. Mikor erre később rájöttek, pápai felmentést kértek. Az első felmentést IX. Bonifác 1391. dec. 1-én adta meg.10 Ebben engedélyezte, hogy a házasságot újból, most már érvényesen megköthessék: "ut impedimento... non obstante matrimonium de novo contrahere, et in eo, .postquam contractum fuerit, remanere libere et licite valeant".11 Ám ezzel a felek vagy képviselőik feltehetően nem voltak megelégedve. így kerülhetett sor 1391. dec. 29-én egy újabb pápai felmentésre12, mely eltekint a házasság újbóli megkötésétől, és megengedi, hogy házasságukban együttmaradjanak: "ut impedimento non obstante in huiusmodi matrimonio licite remanere valeant".13 Itt annak nincs nyoma, hogy ezt a házasságot hivatalból, peres úton támadták volna, s ezért kértek volna felmentést. Anyagunkban efféle utólagos felmentések találhatók a rokonságl4, a sógorság15 és a lelki rokonság akadálya16 alól. Megjegyzendő, hogy az egyik dokumentum17 affinitásról, sógorságról beszél olyan esetben amikor, valaki olyan nőt vesz feleségül, akinek fiát az ő első felesége tartotta keresztvíz alá. Az egyetemes kánonjogtörténet az ilyen kapcsolatot compaternitas indirecta néven emlegeti, és a lelki rokonság kategóriájába sorolja.18 Ugyancsak sógorságnak (affinitas) nevezi egy oklevél19 azt az akadályt is, ami egy férfi és a férfi apjának keresztlánya közt áll fenn. Az irodalom ilyen esetekben a Decretum Gratiani terminológiáját követve, ugyancsak a lelki rokonság egy fajtájáról, az ún. fraternitasról beszél.20 A házasságok érvényességének kijelentéséért folytatott perek jelentős részében a klandesztin házasság adott okot a jogvitára. Noha az 1215-ös IV. Lateráni Zsinat (c. 51) kötelezővé tette a házasság előzetes kihirdetését, és ettől fogva az ilyen hirdetés nélkül kötött házasságot is klandesz- tinnek nevezték, továbbra is használták a klandesztin házasság kifejezést a régebbi, általánosabb értelemben. Vagyis azokat a házasságokat is klandesztinnek hívták, amelyeket ünnepélyes szertartások (sollemnitates) nélkül kötöttek, és azokat is, melyek megkötésére nem nyilvánosan (in facie ecclesiae) került sor.21 Sőt egy 1481-es kolozsvári perben klandesztinitással vádolnak egy olyan házasságot is, amelyet plébános jelenlétében, ünnepélyesen kötöttek, de a szertartás szabályosságát illetően merültek fel kétségek.22 Általában a megkötött klandesztin házasság védelmében indult a per az ellen a házasfél ellen, aki később más valakivel újabb - néha ünnepélyes, néha szintén klandesztin - házasságot kötött. 1 365-ben például egy Nykud nevű paraszt Jakab esperes bártfai plébános elé idéztet egy özvegyet, s őt mint törvényes feleségét visszaköveteli magának. Az asszony azt állítja, hogy a felpereshez semmi köze, mindig az elhunyt felesége volt. A per Miklós zempléni archidiákonus elé kerül, aki tanúkihallgatásokat rendel el. A vizsgálat során kitűnik, hogy Nykud állítása hazugság, s az asszony ellenségei bérelték fel őt 15 forintért.23 192
