Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
állam kialakításáig vitt pár évtizedes kísérlete, vagy a tatáijárás után a Kárpátok déli lejtőjén, a Szörénységben a johanniták sikertelen próbálkozása a terület pacifikálására. E lovagrendi igazgatásnak a legnagyobb hatása abban volt, hogy a legfontosabb határvédelmi pontokon az addigi hagyományos gyepűvédelmi szisztéma helyett már a komák megfelelő, modem várépítési technikával megerősített védelmi rendszert igyekeztek megvalósítani. Fontosságukat jelzi, bár csak a johanniták működnek itt több századon át, hogy vezetőik bekerülnek a királyi udvarba, s így az aurániai perjel a Mohács előtti időkben a magyar zászlósurak közé tartozik. A lovagrendekkel való együttműködéshez képest jóval szorosabb együttmozgás, együttalakítás figyelhető meg a peremterületek egyházi és világi igazgatásában. Az együttműködés létrejöttét nagyban elősegítette, hogy a 1100-as években lassan tágulni kezd a Kárpát-medencén belül a sűrűbben lakott területek sávja a természetes népszaporodás és a tudatos telepítések nyomán. A populáció új területeken való megjelenése, azoknak a rendes állami kötelékbe való bekapcsolását tette szükségessé. E feladat megoldásában működött együtt az egyház és állam. Sőt egyes helyeken úgy látni, hogy az egyházi igazgatási egységek, kialakítása megelőzhette az állami igazgatási egységek a vármegyék létrehozását is. Tehát a már az egyház által megszerzett igazgatási tapasztalatok birtokában nyílott lehetőség az állami szervezet kibontakoztatására. Az egyháznak a peremterületek szervezésében való aktivitását elősegítette, hogy ott egy sor már működő egyházi intézmény létezett. Ugyanis azzal a különlegességgel állunk szemben, hogy míg az Árpád-kori püspökségek székhelyének zöme a sűrűbben lakott területeken helyezkedik el, addig az ún. régi gyepű-elvén egy sor káptalan és konvent található, amelyek szinte gyűrűként fogják körbe ezeket a régebbi egyházmegyéket. Lényeges hogy e mondhatni külső körben elhelyezkedő káptalanok és konventek főleg az Árpád-házi királyok alapítókedvének köszönhették létrejöttüket, mivel a gyepű elve eredetileg királyi tulajdonban volt. E külső kör emlegetésekor olyan káptalanokra gondolunk, mint a pozsonyi, nyitrai, szepesi, váradi, aradi, brassói, szebeni, titeli, kői, pozsegai, vasvári, illetve többségében királyi alapítású monostorokra, mint: Zobor, Garamszentbe- nedek, Pásztó, Szepes, Jászó, Lelesz, Váradi Szent Jobb, Kolozsmonostor, Kére, Bélakút vagy Pétervárad, Béla, Zalavár, Csorna stb. Ha e kettős gyűrűn végigtekintünk, akkor láthatjuk, hogy azok a tatáijárás idején szinte teljesen behálózzák az egész volt gyepűelvét. Ebből két dolog is következett, egyrészt a régi püspökségek igyekeznek kiteijeszteni egyházi joghatóságukat ezen újabb káptalanokra és konventekre. Másrészt a körülöttük levő területek populációjának gyarapodásával természetesen kínálják magukat újabb püspökségek kialakításának centrumaként. Szép példája ennek Nyitra és püspöksége, de valami hasonló történhetett a Biharból Váradra áttett püspökség esetén is. További intenzív kísérletekről tudunk a szepesi és az erdélyi szebeni káptalannál. Igaz, hogy mindkét esetben a szomszédos püspökség /esztergomi és erdélyi/ meg tudják akadályozni a püspökséggé alakítást, mégis a párszáz évvel későbbi fejlemények - XVIII. századi egyházigazgatási reform esetében Szepes püspökséggé válása - igazolja a korai kezdeményezések helyességét. Nagyon lényeges emlékeztetni éppen a nyitrai püspökség kapcsán az egyházmegye "területi konfigurációjára", azaz az igazgatott terület mikénti kialakítására. Ugyanis az egyházmegye nem foglalja magába Nyitra vármegyéből csak annak városát és várát, mint a püspökség székhelyét, maga az egyházmegye pedig ebből a központból kiindulva legyezőszerűen terjed azután ki a Vág északi völgyéből Trencsénre, illetve Zólyom egyes részeire. Tehát az egyházmegye kialakításánál centrumként a már korábban igazgatásilag, s természetesen gazdaságilag is stabilizálódott várost és várat tették meg, mintegy főhadiszállásnak, s ebből kiindulva kísérelték meg, sikerrel a még kevésbé sűrű lakosságú Vág-völgy északi részét bekapcsolni a rendes egyházi szervezetbe. Nyitra esete azért is példaértékű, mert hasonló ’’területi konfigurációra” másutt is találunk az országban, jellemzően a peremterületeken, s emellett lényeges, hogy világi igazgatásban is. Már Györffy György felhívta a figyelmet a horvát-szlavon bánság kialakításával kapcsolatban arra a tényre, hogy a három területi egységből álló bánság - Horvátország, Dalmácia, Szlavónia - igazgatási központját nem a horvát vagy dalmát területeken jelölik ki a magyar uralkodók, hanem a szalvóniabeli Zágrábban. Ugyanakkor e területekhez hozzácsatolják a két folyóközbe átnyúló régi magyar vármegyék - Zala, Somogy - részeit, ahogy erről a somogyi tizedek birtoklója a pannonhalmi apát, illetve a zágrábi püspökség közötti perből értesülünk. Itt is tehát a magyar 103
