Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
chium, eleve az egész Adria part felett igényelte magának a metropolitai jogokat. Róma ezekre az igényekre tekintet nélkül alakította ki az önálló egyházszervezetet, s figyelemre méltó, hogy alá olyan püspökségeket is rendelt, amelyek egyébként a bizánci ritusú Ochrida metropolitasága alá tartoztak. Sőt a kutatások szerint Dioklea metropolitaságának megállapításakor a pápa azt a kijelentést tette, hogy ezen új metropolita alá tartozzék a felsorolt területek minden latin, görög vagy szláv monostora. Mindehhez pedig a jogalapot a régi római provincia Dioklea metropolitasága jelentette. Kísértetiesen emlékeztet ez az alapítás egyébként Methód sirmiumi érsekségéhez, hiszen ott is a régi illyricumi metropolitaság jogait (amely Sirmium akkor bolgár fennhatóság alatt volt) kívánta a pápa restituálni. Mivel ezzel szemben nyilván létezett a bizánci egyházi szervezetben Justiniana prima, azaz Bassianae érseksége, ez volt a késő római időszak Illyricumának közigazgatási, s ily módon az egyházi közigazgatás centruma is, így ha Róma ismételt jurisdikciót igényelt az egykori Illyricum egyházai felett, akkor ahhoz szükséges volt megszerezni a központi egyház, Bassianae, Bacensi civitate, azaz Bács felett az irányítási jogokat. Erre kézenfekvőnek kínálkoztatott egy délvidéki magyar érsekség, illetve a frissen szervezett érsekség egyesítése Báccsal, s ily módon Bács révén az illyricumi jurisdikcióval. ÁT J AM ÉS EGYHÁZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK DINAMIKÁJA Állam és egyház hazai együttműködésében különösen a XII-XIII. században figyelhetők meg olyan mozzanatok, amiknek látható igazgatási lecsapódásai is voltak. Ezek két irányban is megragadhatók. Az egyik a lovagrendek magyarországi letelepítése, míg a másik együttes mozgástér az ország peremterületein szervezett új igazgatási egységek kialakítása. A lovagrendet itt csak annyiban említenénk meg, hogy viszonylag korai betelepítésüket ugyan homály fedi, de hazai birtokállományukról már a múlt században elég sokat tudott a történettudomány. Az országban eléggé elszórt birtoktesteik - főleg a templomosokra és johannitákra gondolunk, térképre vetítve ma is elárulnak egy tudatos telepítési rendet. Ugyanis a birtokok zöme egyrészt kormányzati központok közelében, aköré szervezve található, így többek között Esztergom, Székesfehérvár és Óbuda a fontos helyek. Más részük az Árpád-korban igen jelentős Buda és Fehérvár felől - az Adria felé vezető hadiút mellett, különösen Somogybán, illetve a Dráva- Száva-közben terültek el. Ugyanakkor legjelentősebb az ország határainak védelmébe való bekapcsolásuk lehetett, hiszen a kutatások szerint a legjelentősebb országbejáróknál helyezkedtek el. így korai adatok tudósítanak lovagrendi konventről, illetve bizonyos várostorony őrzéséről Sopronból, de ennél jóval részletesebb és nagyobb területet fognak át a dalmát tengerparton, ahol a két nagy tengerparti útbetorkollás mellett helyezkedtek el, illetve egy harmadik központjuk Zengg városa volt. Ezen lovagrendi birtokok egyrészt alkalmasak voltak arra, hogy a tengerparton Aquileiából Konstantinápoly felé vivő régi római út forgalmát ellenőrizzék, míg különösen a Krk folyó melletti két erőd - Sebenico vára és Scardona mellett Aurana vagy Vrana - a délről az Una folyó völgyében Horvátország és Bosznia határán a Szávához vezető hadi út ellenőrzését tette lehetővé. Ezen út fontosságát jelzi, hogy amikor az Árpád-házi királyok Zengg városát eladományozzák világiaknak, akkor a johanniták cserébe Dubica várát és megyéjét kapják a Száva mellett. Ázt a megyét, amely éppen Sziszek mellett elhelyezkedve stratégialilag az egyik legfontosabb pontot jelenti, hiszen itt Sziszek táján ment át az ókorban is a Száva jobb partján az Aquileából jövő út a Száva bal, azaz Dráva-Száva közi partjára, illetve e tájon csatlakozott hozzá a dalmát tengerpartról feljövő út is. De középkori adatokból tudjuk, hogy a zágrábi királyi réven átjövő strata ungarorumnak, tehát az itáliai irányba vivő nagy magyar hadiútnak is volt egy leágazása Dubica felé. Ugyané tájon maradandónak mutatkozik másutt is a lovagok birtoklása és feladata, amennyiben Kukuljevic tudósítása szerint a Zágrábtól nyugatra elterülő hatalmas erdőket átfoga Bélavár és uradalma a johannitáké volt szintén, s abban mindig rendi kapitány székelt, mivel Bélavár határvámak számított a török időkig a teutonok és magyarok között. Hasonlóan fontos helyeken, bár közel sem a maradandóság hatásával bukkannak fel még a lovagrendek. Máramarosban, az északkeleti átjáró közeléből jelzik ezt halvány nyomok. Nem különben Erdély délkeleti sarkában a Barcaságon ismert a német lovagrend rövid életű, az önálló 102
