Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)

Előadások - I. Árpád-kor

Eléggé látványos az a hatás, amely a magyar egyházszervezet területi konfigurációiban mutatkozik, minden bizonnyal szintén a fenti hatásra. Ugyanis a nyugat-magyarországi három egyházmegye a győri, veszprémi, később a zágrábi területi elhatárolása erősen emlékeztet arra, ahogy Nagy Károly az avarok elleni hadjárata során, a dunántúli részeket felosztják térítő övezetekre. E felosztás eredménye, ahogy arra legkorábban Váczy Péter figyelmeztetett, a Dráva-Száva-köz Aquileija alá tartozik, az egész Dunántúl Salzburg érdekszférájába esik, míg a Rábától északra a Dunáig Passau téríthet, s a Dunától északra Regensburg. E térítési övezetek eléggé emlékeztetnek a későbbi magyar győri, veszprémi, zágrábi egyházmegye területére. Sőt az esztergomi egyházmegye teljesen a Dunától északra terül el, úgy hogy például a középkori városkapu előtti Szent János kápolna már a veszprémi püspökség jurisdikciója alá tartozik, s nem az érsekhez. Megjegyzendő, hogy a korai térítőövezetekhez való tartozásnak elég kései nyomai megmaradtak, ugyanis a salzburgi érsek a honfoglalás után is az osztrák határ túloldalán a legfontosabb váraknak változatlanul birtokában marad. így majd Mátyás alatt láthatjuk, hogy többek között azért is tart fenn jó kapcsolatot a rivális Frigyessel szemben a salzburgi érsekkel, mert az Ausztriába jutás kulcsát az érsek itteni birtokain, illetve várai alatt vezető utak jelentették.

Hatásában legalább ilyen nagy, ha nem erősebb a későbbiekben a konkrét római egyházszervezés, illetve annak koncepcionális megjelenítése. Ez az általános, a latin egyházat mindenütt jellemző szervezeti sémákon túl a magyar érsekségek kérdésében jelentkezik. Feltűnő hogy az államalapítás után röviddel, Esztergom mellett Kalocsán is érsekség jött létre. Két érsekség egy frissen megkeresztelkedett nép esetében nem indokolt, azt egyházszervezési elveken túli, meglátásunk szerint politikai indokok tették szükségessé. A kérdéssel már korábban is foglalkozott a magyar történettudomány. Itt mi csak röviden utalnánk arra, hogy Kalocsa érseki rangra emelésében nem a régi szirmiumi püspökséggel való egyesítést tartjuk kulcsmozzanatnak, hanem a későrómai kori szerémségi Bassianae, illetve Bacensi civitate érseki hatóságával, amit Justinianus alapított szülővárosában, tehát az azzal való kánonjogi egyesítést. Ennek a feltételezett egyesítésnek több indoka és magyarázata lehetséges. Egyáltalán szóba kerülhet valamiféle antik korabeli névmegőrzés és névátvitel. Az ókortudomány szerint a római birodalom kontinuitása e tájon kizárt, azonban érdekes módon a volt Pannónia és Illyricum e peremvidékén megfigyelhető egyfajta sajátos név fennmaradás, mégpedig a késő római időszak keresztény kultúrájához köthetően. így pédául Quinqueecclesiae-Pécs vagy Sirmium-Szent Demeter-Mitrovica párosokra utalnak. Sőt egyes kutatások szerint szintén e Duna-tájon sajátos töredékei maradhattak fenn a korábbi késő római-népvándorláskori keresztény kultúrának, amit jelez Szegeden a Szent Demeter kultusz, vagy Titelen az Árpád-házi hercegek által alapított prépostság Sancta Sapientia titulusa is. Az mindmáig tisztázatlan, hogy lehetséges-e valamiféle szorosabb kapcsolat a Bassianae vagy Bacensi civitate és az Árpád-kori Bács város között. Az tény, hogy Kalocsa érseki rangra emelése után nem sokkal már Bácsról is nevezik az érseket, illetőleg a török időkig Bácson is létezik székeskáptalan, míg az ottani székesegyház titulusa Szent Pál. Ugyanakkor a kalocsai-bácsi érsekségnek eme névhasználatában, sem a két székesegyház titulusában nem tűnik fel sirmiumi Szent Demeter. Viszont Szent Pál titulusa is egyedülálló a magyar püspökségek védőszentjei között, s feltehető, akár a Sancta Sapientia esetében, hogy egy későrómai névadás átöröklődésének vagyunk tanúi, ami Bassianae- ból jöhetett át. Természetesen konkrétabb adatok híján a mi elmélkedésünk is csak egyféle olvasata a kalocsai-bácsi "canonice unitus" egyház problémájának.

Kínálkozik azonban egy kézenfekvőbb magyarázat is, ez pedig Róma több évszázados vitája Bizánccal a tőle erőszakkal elvett Illyricumért. Ezt a vitát a szakirodalom elég részletesen feltárta (elég itt Váczy Péter Szent István Emlékkönyvbeli tanulmányára utalni, míg a legutóbbi években Magyar István Lénárt elemezte a "Questio Bulgarica" c. munkájában). Az itt felmerültekhez hozzátennénk, hogy a római kúria illyricumi politikájához jó példával szolgál a Diokleai királyság, illetve a diokleai egyház önállósodásának kísérlete. Ez a XI. században az Észak-Balkánon lezajló önálló államalakulási kísérlet azért érdekes, mert a bizánci hatalommal szemben Dioklea uralkodója a római pápához fordult segítségért, s többek között önálló egyházszervezetük elismertetését kívánta. E szervezet élére kérésükre a pápa Antibariban alapított érsekséget, s az új metropolita alá kilenc püspökséget sorolt. Mindezt olyan helyzetben tette a Szentszék, amikor az Adria partján már három érsekség is létezett: Spalato, Ragusa és Dyrrachium. A legutóbbi a legrégibb, Dyrra101