Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
LADÁNYI ERZSÉBET SZENT ISTVÁN "APOSTOLI KÖVETSÉGÉNEK" EGYIK KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGI ÉRTELMEZÉSÉRŐL Szent István pápai követ voltának motívumát ez alkalommal az oklevélkritika eszközeként igyekszem alkalmazni. A tárgyalandó oklevél a székesfehérvári hospeseknek és cíviseknek állítólag István királytól adományozott privilégiuma, amelynek kivonatát IV. Bélának tartalmilag többszörösen átírt 1237. évi oklevele őrizte meg. IV. Béla oklevelének két említése ismert, a korábbit Rozgonyi Simon országbíró 1411. évi oklevele, a későbbi kivonatát Zápolya István nádor 1496. évi ítéletlevele tartotta fenn.1 Az oklevél elemzését a szakirodalom fontosnak ítélte, általában a fehérvári libertas és az azzal együtt adományozott országos vámmentesség miatt. Országos vámmentességük ugyancsak IV. Béla 1255. évi oklevele alapján, mellyel a király a budai (szigeti) apácáknak adta a vámszedés jogát, az oklevél érvénye miatt veszített súlyából, sőt állandó pereskedéshez is vezetett, melynek célja éppen az 1255. évi királyi oklevélben az apácáknak adott jog elleni tiltakozás volt. Az, hogy a már említett két oklevél ránk maradt, eme tiltakozásoknak a következménye. Vizsgálatunk középpontjába először ezt a két oklevelet állítjuk, hiszen témánk szempontjából egyszerre lehetséges eltérő szöveginterpretációjuk nyomon követése és ennek az eltérésnek általunk adott megoldása. A szakirodalomban eddig felmerült az a nézet is, hogy az 1411. évi és az 1496. évi kivonatolt oklevelek poena-formuláját hangsúlyozva, a két oklevél azonosságát kell az előtérbe helyezni.2 Ez a vélemény azért nem igazolta a tőle várható eredményeket, mert nem tért ki az 1496-os tartalmi átírásban megőrzött ama többlet-formulára, amely Szent István pápai legátus voltát tartalmazza. A kutatást e kérdésben Deér József megállapítása irányította tovább. Deér kutatása szorosan kapcsolódott ahhoz a következtetéshez, amely szerint a fehérvári oklevél kiadása II. vagy III. István korára datálható, - hiszen Szent István nem adhatott ki oklevelet - tehát olyan korra, amikor a szent király kultusza erőteljesen hatott.3 Ebbe a környezetbe kellett elhelyeznie Deémek a "Stephanus rex pariter et legatus"-nak a magyarázatát is, amelyet különösen az a tény befolyásolt, hogy sem II. sem III. István önmaga nem volt pápai legátus. Deér a "Stephanus rex pariter et legatus" kitételének a kronológiával való összhangját azzal teremtette meg, hogy különválasztotta a rex és legatus személyét, s ez utóbbit a III. István-kori Manfred San Giorgio in Velabro bíboros, pápai követtel ítélte azonosíthatónak.4 Ez a fordítás azonban nyelvtanilag sem állja meg a helyét, mert a "pariter et legatus" Szent István értelmezője, ugyanúgy, mint a "rex". A már említett 1411. évi oklevélben és az 1496. évi ítéletlevélben található Szent István személyével, intézkedéseivel kapcsolatos utalások és szövegezések alapvetően más, hitelt érdemlő magyarázattal szolgálnak, mint az eddigi szakirodalom. Először is itt kell leszögeznünk, hogy a két oklevél között nem a poena-formula léte vagy hiánya a lényeges, egyszersmind kort meghatározó különbség. Az 1496. évi ítéletlevélben említett poena- formula: "iram regie maiestatis et rerum suarum dispendium sustinebit..." akként való értékelése, hogy ez csak a XII. század végéig volt a magyar kancelláriában szokásban, ahogy Fügedi Erik megfogalmazta,5 korrekcióra szorul. Légióként Szentpétery Imre kutatásai alapján ismert, hogy a formula hamis oklevelekben előfordul, mind a XIII. mind a XIV. században, főleg annak elején is, pl. a topuszkói és hahóti apátságra vonatkozó oklevelekben.6 A szakirodalom azonban eddig nem vette figyelembe IV. Béla 1268-ban kelt, kétségtelen hitelű oklevelének vonatkozó részét, mely ti. "...ire et indignationis sue regie... ablacionem et alienacio- nem bonorum"-ot írt. A királyi kancelláriában IV. Béla korában tehát ezt a poena-formulát használták, ismert volt.7 Ismert ezen kívül IV. Bélának olyan hiteles V. István által átírt oklevele is, amely Szent István és Szent László királyok sosem létezett okleveleire hivatkozik az egri püspökség jogainak megállapításakor: "...a mondott egyház birtokai elfoglalóinak a mindenható Isten ama indignatio-ja ...jusson osztályrészül, amelyeket a mondott szent királyok (ti. Szent István és Szent László) okleveleiben és privilégiumaiban ítéletileg kihirdettek... amely indigratio-ról saját sze95
