Bárdos István - Beke Margit (szerk.): Egyházak a változó világban (Esztergom, 1991)
Előadások - I. Árpád-kor
műnkkel szereztünk tudomást."6 Két irányból lehet tehát bizonyítani, sem a poena-formula, sem Szent István oklevelének említése nem indokolja a fehérvári oklevélnek XII. századra való keltezését. Az oklevél hitelét más okból Kritikai jegyzékében Szentpétery sem tartotta már kifogástalannak, más, XIII. századi kiváltságlevelekben előforduló említések, hivatkozások alapján történő teljes rekonstrukcióját magam alapos okkal 1990-ben tartott veszprémi előadásomban mint módszert tévesnek találtam.9 A két említett oklevél eltérése, közös ősforrásuk különböző részének felhasználásában van. Mind a kettő István Hartvik által készített legendájából "kivonatol". Az 1411. évi oklevél bevezető részében a Legenda maior Sancti Stephani-nak Hartvik szerkesztésébe is átvett Szent István és előkelői általi törvényhozása: "...cum episcopis et primatibus Hungarie statutum a se decretum manifestum fecit..."10 része cseng vissza, Szent István pápai legátusságának említése nélkül, Szent István vélt oklevelének említése helyett pedig csak IV. Bélának 1237. évi oklevelére hivatkozik, amelyet IV. László és Nagy Lajos is megerősített.11 Az 1411. évi oklevelet a Szent Istvánnak tulajdonított oklevél fenntartó szövegeként elfogadni nem lehet, mert erről nem szól. Marad tehát az 1496. évi ítéletlevélbe foglalt IV. Bélának tartalmilag átírt oklevele, amely Szent István pápai legátus voltát örökíti meg, ehhez a Hartvik-legenda elbeszélése szolgált alapul. A Hartvik-legendát már a XII. században, III. Ince approbatiója előtt is jogbiztosító eszköznek tekintették.12 István nagyobb legendáját Hartvik szerkesztése számos részletében átvette. Ebben a Hartvik-legendára épült István-kultuszban azonban III. Ince pápa intézkedése változást hozott: a Hartvik-legenda autentikus életrajzzá vált, oly módon azonban, hogy a Hartviknál megfogalmazott "mindkét jog (ius utrumque)" azaz a "lelki" és az "evilági" alapján történő királyi egyházszervezésre vonatkozó részből a pápa a mindkét jogot törölte. Ez a pápa által változtatott legendaszöveg lett aztán a szertartási lectio s breviáriumokba másolva élt tovább.13 Szent István életrajzának a honi körülmények igazolásakénti felhasználására Bartoniek Emma vizsgálata szintén, már korábban felhívta a figyelmet, amikor kimutatta a beregi eskü és a kuncikkelyeknek Hartvikon alapuló szövegezését.14 1233-ban II. András a beregi esküben arra kötelezi magát, hogy Szent Istvántól származó öröklési jogból eredően, az egyházak gyarapításában követi ősei példáját. A hangsúly tehát a Szent Istvánra visszavezetett öröklési jogon van. 1279-ben a kuncikkelyekben pedig azt fogalmazták meg: a magyar királyi hatalom végső forrása a szentszék.15 Szent István apostoli legátuskénti említését több oklevél tartotta fenn a XIII. században.16 Akoraiak közül az egyik a kétes hitelű, de a kor gondolkozásába bele illeszkedő, 1496-ban kivonatolt 1237. évi IV. Béla által a fehérváriaknak adott oklevél. Ennek az oklevélnek-megítélésünk szerint-a leglényegesebb része az, amely Szent István pápai legátusságát foglalja oklevélbe. Szent István mint király s egyszersmind pápai legátus adta ezt a fehérvári libertást. Határozottan fogalmazódik meg oklevélben annak előzménye, amelyet IV. Béla 1238. évi oklevelében a pápától önmaga számára kért: a bolgárok elleni hadjáratban az officium legationis.17 Ez az oklevél megkülönbözteti a két jogot: a szentszéket illeti az "in spiritualibus", azaz a lelki, a királyt az evilági, "in temporalibus" iurisdictio. IV. Béla kéri önmaga számára az egyház szervezetének kialakítását azzal az indoklással: "mivel boldog emlékezetű elődünk Szent István részére mindezek meg voltak adva (quia haec omnia beatae memoriae Antecessori nostro S. Stephano sunt concessa)".18 Egyszersmind kéri maga és serege számára az előviteli keresztet: (Hartvik: "Crucem insuper ferendam regi velut in signum apostolatus misit";19 IV. Béla 1238: "Item vt intra Vngariam super terram Assani procedentes, Crucem nobis et nostro exercitui anteferre (licet)..."20). Összegezve az állítólagos 1237. évi fehérvári kiváltságlevélre érvényes megállapításokat: a fehérváriak részére akár Szent István, akár II. vagy III. István által adott privilégium feltevése elfogadhatatlan, mert 1) Rozgonyi országbíró 1411. évi oklevele ilyen kiváltságlevélről nem ír; 2) Az 11237/1496. oklevél poena-formulája a XIII. században, sőt a XIV. század elején is előfordul valódi és hamisított oklevélben egyaránt; 3) A Szent István királynak tulajdonított hamisítvány intitulációjában Szent István pápai követsége már IV. Béla uralkodása első éveinek gondolatvilágát és jogi érvelését fejezi ki, s ha vo,f ilyen oklevél, akkor ez már a király 1238. évi diplomáciai akciójának előzményeként tekinthető. Ez a pápai legátus-volt teljes összhangban van az éppen IV. Béla korából fennmaradt IV. Ince pápa De officio legati (Lib. sext. 1,15,1) döntvényével: "...A római egyház legátusainak önmagában 96
