Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
II. rész. Az Új Forrás "igazi" folyóirattá válik
(legfeljebb kilencet) a „műmelléklet” oldalain jelentetjük meg. E- mellett a borítólapokon a megyénkben föllelhető esztétikailag vagy esztétikailag is (!) jelentékeny munkákra (szobrokra, épületekre, építményekre, terekre, parkokra, eszközökre) hívjuk föl a figyelmet néhány eligazító szóval és (legfeljebb négy) szép fényképpel avégett, hogy a cikket olvasó és a fotót néző ember kedvet kapjon annak helyi megtekintésére, személyes fölfedezésére is.- Az évi 3-4-szer megszerkesz- tődő „Valóság” rovatban változó társadalmi, gazdasági, politikai életünkről, munkáról, kötelességekről, jogokról, életmódról, művelődésről, tudati és érzelmi viszonyainkról, gyermekeink neveléséről akarunk írni jó riportokat, szociográfiákat, szociológiai esettanulmányokat stb.- A „Múitunk”-ban ugyancsak évi 3-4 alkalommal közlünk (elsősorban a legújabb korral foglalkozó) a munkásmozgalom megyei vonatkozásait feldolgozó, továbbá hely- és ipartörténettel összefüggő tanulmányokat, valamint a legújabb kutatás eredményeit tükröző forrásmunkákat.- A „Műhely” mint rovat megszűnik; „Műhelybeszélgetésére és „Képzőművészet”-re oszlik. A „Műhelybeszélgetés” mint „blokk-cím” olyan kötetlen, életszerű beszélgetéseket, riportokat jelöl, amelyeket irodalmi, művészeti, művelődés- és tudomány- politikai téren jelentős emberekkel, személyiségekkel készítünk. (Ennek segítségével is szeretnénk szükebb hazánkból kitekinteni és olyan életekre, életművekre figyelni, amelyek a különösségük mellett általános érvényű és feledhetetlen okulást is nyújtanak mindnyájunknak.) Ez a rovatokat dinamikusan mozgató „mozgékonyság” - úgy érezzük, nemcsak nélkülözhetetlen feltétele céljaink elérésének, hanem létbenmaradásunk és folyóiratunk hatékonyságának fontos eszköze is. * Papp Albert 86