Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

biakban idézem - a kiutat is jelzi: „Szerkesztőknek és kritikusoknak, esetleg egy orgánumnak kellene mindújra a jelenlétüket demonstrálni. Nemcsak létüket, mint eddig, hanem jelenlétüket. [,..]A maga erejéből erre nem képes egyetlen fiatal író sem, egyetlen fiatal kritikus sem. Ehhez jelentőségüket felmérő, jelenlétüket tudatosan irányító szerkesztő egyéniség kelletik.” (1974./1. sz.)

E feladat már több lapunkat megihlette korábban, elsőként az induló Új írást. Később, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, a Napjaink is próbált tenni a fiatalokért; A törekvések ellenére fórumaink sajnálatosan elmulasztották az összetartozás kellő tudatosítását, az alkotók legtöbbje egyéni utakra tért, mielőtt a közösség erejéből gazdagodhatott volna. Az Új Forrás kezdettől kísérletezett az új magatartás kifejlesztésének műhelyfeladatával. Kétségtelen, hogy az igyekezetben a keresés mozzanata a legerősebb, azoknak a szerzőknek a kiválogatása, akikre a lapot építeni lehetne.

Kedvező fordulatnak érzem viszont azt, hogy az újabb számokban immár a kritika és esszé oldaláról is folyik a lap eme koncepciójának az építése; az új nemzedékről a fiatal írókról kialakult vita középpontjába az új magatartás kifejlesztésének szándéka került, mint a fiatal írókról, film- és színházi rendezőkről, képzőművészekről szóló tanulmányok, illetve az abból kibomló vita jelzi. A magatartásra esett a hangsúly, a legutóbbi számban például Sárándi József Péntek Imréhez írt „levelében” is, ugyanezt a szándékot képviseli kedves formában Sárándi Szilágyi Ákoshoz írt episztolája.

3. Jelentős koncepcionális elem, hogy az antológia kerülte azt a nyakbénulásos állapotot, amelyet az extra Budapest non est vita rossz beidegződése, a szüntelen csak Pest felé nézés szokott okozni. A Közép-Kelet-Európában utóbb kitisztult közlekedőedény-rendszernek, ezzel együtt a határon túli magyar irodalmak nyomon követhetőségének egyik legfontosabb hatása, hogy megváltoztatta a Budapest-centrikus értékrendet. Az utóbbi néhány év jó műveiért váltakozva ide-oda kellett tekintenünk, hol Romániába, hol Budapestre, s legutóbb, a Magyarország felfedezése sorozat sikere ellenére is nem Pozsonyból jött-e az egyik legjobb szociográfiánk? S még nem is említettem a világirodalmi tájékozottságunk általános hiányát; mérceként való alkalmazását természetesen, s nem epigonizmusra ösztönző hatásként.

70