Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

Sárándi jó emberei. És ez így volt rendjén, az Új Forrás akkorra már rászolgált erre a „felhangosításra”, és nem kevésbé erre a „hangosító” gárdára. Okos és taktikus lépés volt tehát ez az írószövetségi megerősítés, amely elsősorban - és nyilvánvalóan - a megyei tanács és megyei pártbizottság illetékes vezetőinek szólt, de nagyon jól jött az Új Forrás szerkesztőinek is.

Az Új Forrásról. A Magyar írók Szövetsége Prózai Szakosztályának Új Forrás-ankétján elhangzott vitaindító és a hozzászólások

Németh G. Béla

A szavakat időnként meg kell tisztítani a reájuk rakódott mellékjelentések porától, hogy újra fölvilágolhassék eredeti értelmük. S amidőn ez megtörtént, számtalanszor ráébredünk, hogy a megtisztítás magában nem elég; újjá is kell alkotni az általuk hordozott fogalmakat. Vidéki és helyi: ez az a két szó, ez az a két fogalom, amelyet ezúttal górcső alá kell tennünk, hogy lássuk, mit is értünk, s mit is kell értenünk rajtuk. Elvont etimológiai, szemantikai fejtegetés helyett azonban jobb, ha a gyakorlathoz, a történelemhez fordulunk ezúttal. Mert e két szóra egy olyan vállalkozás kapcsán lesz szükségünk, amelynek megvalósítására újabb kori történelmünk, művelődéstörténetünk folyamán számtalan kísérlet történt, s többnyire, valljuk be, nem nagy sikerrel. Helyi lapot, vidéki folyóiratot számtalanszor indítottak, s tartottak fönn hosz- szabb-rövidebb ideig, de rendesen csak kevés eredménnyel, kicsi jelentőséggel. Innét is az a pejoratív íz, amely legtöbb magyarul beszélőben „a vidéki lap” jelzős összetétele kapcsán máig fölér- zik.

A magyarul beszélőben. Mert nem minden európai művelődésben társul pejoratív mellékíz a vidéki lap fogalmához. Hamburgban éppúgy adnak ki jó lapot, mind Edinburghban, Münchenben éppúgy, mint Manchesterben. Egyes európai művelődések decentralizáltabbak, mások centralizáltabbak. Mindkettőnek megvan az előnye is, hátránya is. A francia vidék mindig némi nosztalgiával vegyes irigységgel néz Párizsra, a német írók és színészek viszont számtalanszor panaszkodnak, hogy ások jó, vidéki színház fölött nem áll egy központi, egy fővárosi nemzetiszínház, amely mint egy gyűjtőmedence, felfogja, egybegyűjtse a legfőbb értékeket. A magyar irodalom- és művelődéstörténet-írásban időn53