Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

szükség. Külön is figyelmet érdemel az a tanulmányvázlat, amely az Új Forrás hasábjain látott napvilágot, s amely a megye fel- szabadulás utáni képzőművészetét elemzi jegyzetek, dokumentu­mok alapján. Ez a tanulmány értékeli részletesen a fiatalok erő­teljes bekapcsolódását, a középgeneráció (Kerti Károly, Szlávik Lajos, Krajcsirovits Henrik, Végvári I. János) mellett a legújab­bakat: Brém Ferencet, Papp Albertet, Kaposi Endrét, Sz. Győrffy Klárát. A mindinkább a fiatalok antológiájává váló Új Forrás egy éve újabb rovattal bővítette kezdő költőket, írókat bemutató profilját, s ezzel a vállalkozásával kiemelkedik a hasonló rendeltetésű me­gyei folyóiratok közül. A „Szomszédságban” elnevezést viselő rovat a magyar nyelvű irodalom határon túli területeiről közöl állandó tájékoztatást.- Míg a szomszédos szocialista országok közül a romániai és a jugoszláviai magyar irodalom általánosab­ban ismert a hazai olvasók előtt, addig a szlovákiai és a kárpátaljai, különösen azok friss eredményei, keveseknél lettek olvasmány- élménnyé. Ezért jelentős ennek a megyei folyóiratnak állandó szemelvénygyűjteménye, ahol a fiatal költők, írók művei mellett avatott tollú értékeléseket is találunk. (Zalabai Zsigmond, Sza- kolczay Lajos, Grendel Lajos stb. írásai.) Csak örömmel fogad­ható az Új Forrásnak ez a fiatalokat felkaroló, táguló irodalmi tendenciája. „Friss, orientáló művészeti közéletet vidéken!” - igényli az egyik Komárom megyei összefoglaló tanulmány szerzője. Ennek a törekvésnek egyik fontos állomása a tájegység kultúrájának, politika-társadalmi életének, gondjainak, fejlődésének hangot adó kezdeményezéseivel a megye keretein túlnövő irodalmi-politikai- művészeti fórum: az Új Forrás. {Magyar Hírlap, 1974. ápr. 7.) Ézsiás Erzsébet * Sárándi József nemcsak jó szerkesztője, szervezője, tehetséges költője és publicistája, de élelmes menedzsere is a lapnak. Az Új Forrás an­tológia hat megjelent évfolyamát (tehát 18 számát) mérlegre teendő, 1975. február 12-én fórumot szervez az írószövetségben. Itt a szer­kesztőség, a lap tekintélyes szerzői, illetve szellemi szövetségesei mond­ták el véleményüket, észrevételeiket. Sorrendben: Németh G. Béla, Féja Géza, Zimonyi Zoltán, Pete György és Agárdi Péter. Valamennyien 52

Next

/
Thumbnails
Contents