Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

I. rész. Az első évtized (amelynek - természetesen - úgyszintén voltak előzményei)

vább viaskodva, az Új Forrás szerkesztését ezután is vállalja az a szerkesztő bizottság, amely a Komárom megyei Tanács Végrehaj­tó Bizottságának bizalmát mindvégig érezte, át is érzi és - ön­zetlen, jelentős - anyagi támogatását is évek óta élvezi. Tatabánya, 1973. szeptember hó Payer István az Új Forrás felelős szerkesztője Ebből a beszámolóból, jelentésből alighanem minden egyéb magya­rázkodásnál, elemzésnél jobban - és főként „stílusosabban” - elénk tárul Payer István áldozatos, kényszerűségből (a szigorú játékszabályok hiba nélküli betartási kötelezettségéből) fakadó fájdalmas, önmagát is sebző „kétlelkű”-sége. Hiszen pontosan tudom, ezer tapasztalati tény em­lékével állíthatom, hogy a mindennapos, tényleges szerkesztői gyakor­latban (még kevésbé magánemberként) P. I. nem volt vonalas, nem volt pártos, nem volt „elvtársias” soha. Éppen hogy mindezeknek „anti”-ja volt. Mégis eljátszotta a hű alattvaló, a felsőbbség hatalmát készséggel elismerő és ahhoz alkalmazkodó szellemi kisember szerepét. Ha kellett. S mindezt - láthatjuk - az Új Forrásért, a folyóirat vélt szebb jövőjéért. E miatt is hálásak lehetünk neki. * Hamarosan újabb országos visszhang érkezik Tatabányára az Új For­rásról . Új Forrás A mindinkább fejlődő megyei társadalmi-művészeti közélet egyik friss hajtása a Komárom megyei antológia, az Új Forrás, amely­nek eddig 15 száma látott napvilágot. A szerkesztő bizottság Nagy Lajos szavaival indította útjára: „Élet, politika, művészet - ez hármas egység. Oszthatatlan, felbonthatatlan és tagadhatatlan.” Ennek a törekvésnek felelnek meg a lap témák szerinti tago­zódásai, a rovatok: „Irodalom”, „Múltunk”, „Valóság”, „Mű­hely”, „Figyelő”, „Szomszédságban”. Az Új Forrás fő érdeme egy sajátos tájegység kultúrájának, közművelődésének feltérképezése - minden provincializmus nél­kül. Komárom megye múltja és jelenkori irodalma, művészete szerves részét képezi a folyóiratnak: a lap terjedelmének egyhar- mada foglalkozik a megyei élettel. Ez a rész műfajilag is színe­50

Next

/
Thumbnails
Contents