Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

És végül...

hangzik, azt se bánom), hogy majdnem mindig szót tudtam érteni (ki- sebb-nagyobb huzakodások árán, néha) a velem kapcsolatban lévőkkel. És itt egyáltalán nem a konfliktusaim száma, súlya, mértéke, az adott és kapott sebek száma, aránya, esetleg a mélysége a lényeg, hanem a kapcsolatok, a találkozások eredménye, produktuma és e kapcsolatok utóélete, következményei, valamint a mindenkori újrakezdés lehetőségei, esélyei. Azért is gondolom, hogy sikerült megőrizni a folyamatosságot, folytatni a meggyőzően életképes folyamatokat az Új Forrás életében, mivel nem tudok olyan emberről, aki (persze, lehet, hogy van ilyen), ha tehetné, azonnal megfojtana egy pohár vízben. (Az irigység egészen más kategóriába tartozik -, én magam is állandóan irigykedem, de ez még inspiráló erő is lehet.) És ez egyáltalán nem azért van, mivel mindannyian oly tökéletesek, oly okosak lettünk volna vagy volnánk manapság, hanem azért, mert valahogy és valahol mégiscsak összekötött bennünket - szerzőket és szerkesztőket - a közös érdek: a publikálok meg akartak jelenni (vagy mi akartuk, hogy megjelenjenek), mi, szerkesztők pedig színvonalas folyóiratként képzeltük el az Új Forrást mindig. Volt igényünk, volt mércénk, voltak világos törekvéseink.

Számos szerkesztőtárssai dolgoztam együtt az említett két évtizedben. Mindenkit el tudtam viselni - legalábbis egy bizonyos pontig, határig. És ők is elviseltek engem, ami nem is lebecsülendő teljesítmény, hiszen a szerkesztőségi üléseken gyakran provokáltam, szurkáltam egyiküket- másikukat vagy éppenséggel mindenkit, néha már-már hisztérikusan, nehogy azt higgyük véletlenül, hogy az Új Forrás már olyan színvonalas számról-számra, hogy pihenhetünk a babérjainkon, hogy már megélhetünk a régi dicsőségünkből.

Azt hiszem, el tudtam hitetni mindenkivel, akivel csak kapcsolatba kerültem, hogy tényleg fontos mindaz, amit csinálunk. Fontos és komoly. Nem válainiféle kedvtelés, könnyed szórakozás. Elvégre nem a saját pénzünkkel játszunk, nem magánvállalkozást Űzünk. Továbbá: mindaz, amihez a jóváhagyásunkat adjuki tehát ami valaha is megjelent-meg- jelenik a lapban, mind-mind bármikor visszakereshető. Minden ellenőrizhető, újra minősíthető, azonosítható. Tehát létezik a folyóiratnak egy, a jelen idejűségen túli vonatkozása, jövőbeli élete: kort és korszakot, korokat és korszakokat tükröző, tehát történeti szerepe, funkciója is. Amiben benne van az egyén, a szerkesztő (főszerkesztő) felelőssége,

316