Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

rulnak e földrajzi és szellemi régió élettörténeti jelenségei. Ez az emlékeztető jellege az Új Forrás három évtizedes történetének folyton változó világunkban különös, mondhatni „menet közbeni” hangulatot ad. Ha csak a mindenkori „lapgazdákat”, laptulajdonosokat soroljuk fel - Megyei Pártbizottság, Megyei Tanács, az utóbbi évtizedben Megyei Önkormányzat -, máris sok mindent érzékelünk folyton változó világunk eseményeiből. Csak remélni merem, hogy a mindenkori lapfenntartók a folyóiratban az értéket teremtő műhelyt is felismerték, azon túl, hogy ha egy tulajdonosnak valamely tulajdona jól működik, az a fenntartó hírnevét is öregbíti.

Megyei közgyűlési elnökként számomra is kínálkozik az alkalom, hogy mint az Önkormányzat folyóiratát saját büszkeségünk tárgyaként eredményeink közé soroljam. Nekem azonban fontosabb, hogy a tulajdonosi imázs építgetése helyett az Új Forrás szerkesztőgárdája féltve őrzött örökségünknek tekintse anyanyelvűnket, úgy ahogy Füst Milán A magyarokhoz című versében írja:

„Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok

S azt meg kell védened.

Szent e nyelv! s több kincsed nincs neked!”

Ezekkel a gondolatokkal kívánok a folyóirat főszerkesztőjének, dr. Monostori Imrének és a szerkesztőgárdának jó munkát, az Új Forrásnak pedig hosszú életet.

*

Bankett, jutalomosztás, jó hangulat, sok-sok kedves, rég nem látott barát. Szeretet és béke. Ilyen is régen volt már.

314