Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

ravezetőbb - habár sokkal többet vesz ki az emberből és nem kis „szenvedéssel” jár - az örökös kételkedés, a folyamatos „magunk revíziója”. Ezek a gondolatok is eszembe jutnak miközben (évente sokszor) számolgatok, miből mire telik, melyek a „prioritások”, hogyan lehetne a szerzői honoráriumokat - legalább egy kicsit - emelni, nehogy e tekintetben legyünk - a többiekhez képest - a szegény rokon.

Talán még ennél, ezeknél is nehezebb ügy, keményebb dió az „Új Forrás Könyvek” évről évre gyarapodó sorának, a létrehozott könyveknek az olvasókhoz juttatása, magyarul: eladása. Ma már ott tartunk, hogy néhány sztár író (az 1998. évi könyvhéten például Csurka István és Vámos Miklós) műveinek a kivételével legföljebb csak néhány száz példány adható el egy-egy magyar szépirodalmi műből. Még jeles, nagy írók esetében is. (Nem is szólva a versekről, a költőkről.) Kivétel - talán, majd meglátjuk - a mesekönyv. Erre a tényszerű helyzetre, tapasztalatra alapozva terveztem meg a könyvhétre megjelenő két könyvünk jellegét, műfaját, példányszámát. Ebben a tervezett konstellációban ugyanis Falu- di Ádám (remélem, nem veszi rossz néven) verseskötete a „kiadás”; Kovács Lajos mesekönyve a - „bevétel”. Akárcsak, ha egy kereskedői főkönyvben lennének regisztrálva. Mert hiszen (összesítésben) mindenképpen nyereséget kell produkálnunk. (Természetesen előre „beszedett” vagy legalább valószínűsített pénzekről és nem tényleges piaci folyamatokról van itt szó.) Holott mind a két szóban forgó könyv igazán szép portéka, küllemre is (volt is az előállításukkal baj és gond éppen elég).

Mindezen - és persze, sok más egyéb - tapasztalatot igyekeztem összegezni egy újságcikkben, amely a könyvhéten jelent meg.

Van-e útja könyveinknek?

Az egy évtizede reánk szakadt és az utóbbi években kórosan eltorzult nagy szabadság - magától értetődően egyébként - a könyvkiadásban is radikálisan kifejtette áldásos hatását. Ma már - és ez tulajdonképpen jó dolog - bárki bármit kiadhat, ha van pénze nyomdaköltségre. Nosza hát: se szeri, se száma a kiadóknak, alkalmilag, hivatásszerűen, vagy egyszerűen csak termelési szinten és szándékkal; százszám, ezerszám működnek könyvet előállító kiadók. És a káosz teljes, nincs emberfia, aki átlátná a magyarországi könyvtermés teljességét. Még a jeles Magyar Nem302