Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

Ferenc, Illyés Gyula és Szentkuthy Miklós, Sinka István és Weöres Sándor, Veres Péter és Hamvas Béla. Szóval, ahol nagyon is elkötelezett, ámde ugyanakkor nagyon is szabad szellemiség működött. És főként: ahol mindenekelőtt az értéket tisztelték a leginkább. Nagyon nehéz ezt az eszményt átültetni a mai viszonyok közé. Mégis ezt próbáljuk szám- ról-számra barátaimmal, szerkesztőtársaimmal. Élet legyen a lapban, ki nem állhatom az unalmas műveket. Közöljön velem mint olvasóval valamit, próbáljon meg hatni rám. Lehetőleg erőteljesen. Persze, színvonalasan - ha lehet. Nehéz, nagyon nehéz dolog ez. Mégsem lehet beleunni, hiszen minden hónapra, hétre, napra jut valami mérgelődni- való.”

Persze, nemcsak mérgelődnivaló, de gondolkodnivaló is. Itt van például mint örök nagy gond-talán más folyóiratok szerkesztői számára is - maga a szépirodalom. Korábban - egy némiképpen más összefüggésben - már szóba hoztam ezt a témát. Ki kell mondani (nem nagy bátorság persze), hogy rengeteg az átlagos, ám ritkaságszámba megy a jó (hát még a kiemelkedő) vers, novella, kisesszé. Nem úgy mint az értekező próza esetében: hiszen láthattuk, az Új Forrás fő erőssége éppen ez az utóbbi „vonulat”.

Csoóri Sándorral a megyei könyvtárban a Szállá alá poklokra című könyvének bemutatóján. (1998. febr. 16.)

299