Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
A Magyar Nemzetben újra kitünteti figyelmével az Új Forrást szokásos folyóiratszemléjében Osztovits Ágnes. Új Forrás Érdemes visszakeresni a könyvtárban a tatabányai lap februári számát is, mindenekelőtt azért, mert emlékezetes összeállítást olvashatunk benne a hazugságról, mely át és átjárja magán- és közéletünket, ünnepeinket és hétköznapjainkat. Lukácsy Sándor a magyar prédikációs irodalom nagyjait idézi, Lengyel László Stendhal keserűségét vetíti a mába, és józanságra int, az illúziókkal történő leszámolásra: „A nem-hazugság, a nem-tolvaj, a nemcsaló egy korábbi civilizáció itt maradt szomorú emléke. Maradt magányban, maradt egyedül. Miként Gyimesközéplokon áll a ház, egy szemmel a völgyben, a fenyők végtelen zuhataga alatt. Ez maradt, barátaim, egyedül.” Valószínűleg, maradt azért más is, legalábbis azoknak, akik kissé messzebbről szemlélték és szemlélik a politikát, akik nem politikus körökben forognak, akik százszor is meggondolnák tudnak-e, érdemes-e tanácsot adniuk. Monostori Imre főszerkesztő ritkán szólal meg lapjában, de akkor hangsúlyosan. A februári számban Pomogáts Béla A negyedik esztendő című kötetéről ír okos elemzést, rámutatva, az a fajta „girondizmus” vagy „nemzeti liberalizmus”, amit a szerző minden lehetséges fórumon képvisel, nem független értelmiségi álláspont. Jó példa erre a Pomogáts szerint „érzelmi igényből” és „lelki forrásból” táplálkozó Demokratikus Charta, amelyről az ügyvivő azt állítja, a magyar demokrácia védelmére született, holott nyilvánvalóan „egy új politikai pártkombináció keretét, külső burkát testesítette meg.” Ezt nem utólag látja így Monostori, ahogy a józan értelmiségiek is időben felismerték, amit az idő aztán látványosan igazolt. Abban is igaza van a kritikusnak, hogy Pomogáts ostorcsapásai, amelyeket saját vélt erkölcsi magasából mér, voltaképpen egyetlen oldalra vágódnak. Még véletlenül sem jut eszébe, hogy a szélsőséges liberális álláspontot bírálja. Joggal mondja Monostori: „A girondista értelmiségi magatartás képviseletéből valamennyi szélsőséges szellemi megnyilvánulás elleni tiltakozás következik. Ez a vonzó és teljesség felé törekvő világkép csak ily módon maradhat szuverén és sértetlen.” Nem politikus alkat, ám szuverén személyiség 281
