Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Sárándi József költő, az Új Forrás egykori főmunkatársa. Sárándi elementáris erejű, indulatú költő. Örök lázadó, aki abban reménykedik, hogy küzdelmei végén, talán a jók elnyerik jutalmukat, az igaz szerelmesek a szerelmet, az útkeresők pedig rálelnek a helyes útra. Sárándi az önsorsrontó magyar tehetségek egyike, aki olykor mindenkinél élesebben lát, de ez az éleslátás néha elviselhetetlen, így: „Bort iszunk pezsgőborral, míg ki nem alszik bennünk a legéberebb gondolat is. A teljesség kedvéért széttépjük még újszülött verseink kéziratát, összetörjük legbecsesebb emléktárgyainkat, s klozettba dobjuk kabalánkat. Pusztítjuk, pusztítjuk magunkat.” Az 1990-es kérdés - „Eljön-e a szent, az átkos kijózanodás, midőn visszakéri magát az alkohol, a szerelem s az élet?” - Sárándi vissza-visszatérő dilemmája. A megnyugvást nem segiti elő a neki nem alkalmas irodalmi klíma: „Valaki suttyomban szellentett / az áhítat Európába sündörgő / fekete vonatán / Posztmodem - kockáztatta meg / a tömött szerelvény / szolgálatos izmuskalauza / s az imént még gyanakvón / egymást méregetők / sóhajtva bólogattak - / (hogy ez nekik nem jutott eszükbe)”. A korízléssel az mer szembeszegülni, akinek nincs vesztenivalója. Ő mer így fohászkodni: „Isten óvjon meg bennünket attól a politikai rezsimtől, amely a jelenleg uralkodó posztmodem meddőhányókat fogja a magyar irodalom gerincvonulatává avatni!” Sárándit igen erőteljes költészete megóvja az el- feledéstől. (A neki szentelt Új Forrás szám bő válogatást ad e költészetből.) Vasadi Péter Európaiak vagyunk vagy leszünk? című esszéjében olyan poszteurópai államiságról ír, amelyben a társadalom már csak az európai örökség maradványaiból él. Milyen kísértetek leskelődnek Európában? - teszi fel a kérdést. Az első számú veszély: a szellem- és értékellenes pluralizmus, amelyből „egyre inkább kiszorul a jog erkölcsi megkötöttsége, a szentség ismerete s mindenfajta jelenléte, s az Istennek mint közösségi értékeknek a tisztelete.” Vasadi Joseph Ratzinger bíboros érvelésére hivatkozik, aki már az „alakváltó” marxizmus túlélésére nem tér ki, pedig „a marxizmus, mint másnevü vagy más megnevezésekkel illetett, s liberális oltóanyagokkal átitatott társadalomelméleti fölfogás, alakító erő, eszmeiség vagy gondolkodásmód tovább él”, s veszélyes is lehet, ha nem szívja magába a régi Európa erkölcsiségét. Osztovits Ágnes {Magyar Nemzet, 1995. márc. 20.) 282
