Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Nyílt(an baráti) levél Sárándi Józsefnek Kedves Jóska! Végezetül a szerkesztő(ség) is csatlakozik a köszöntésekhez, a jókívánságokhoz. Nekem már csak egy nyomtatott oldalnyi hely jutott, de talán ennyi is elég a lényeg megfogalmazásához. A lényeg pediglen az, hogy rajtam kívül - aki mindvégig tanúja voltam a Szilágyi Ákos által e lapszám elején oly plasztikusan jellemzett küzdelmeidnek - még nagyon sokan tartoznak neked köszönettel. Mindazok (egy egész nemzedék java), akiknek mint az Új Forrás szerkesztője (szeretett Payer István főszerkesztőnk, barátunk egyetértésével) lehetővé tetted az írói, kritikusi (sőt politikusi) pályán történő első nagy startolásokat. Továbbá: az akkori magyar szellemi közélet magára valamit is adó csoportjai, rétegei is köszönhetnek és köszöntheinek, hiszen a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején az Új Forrás nem egyszer, nem kétszer számított amolyan második nyilvánosságnak a sokat emlegetett pártállami agyon(ön)cenzúrázott folyóirat-palettán. Ezek nagyon nagy dolgok (voltak), Jóska. Miként annyi minden más is, amihez közöd volt, de amiről most nincs helyem (egyetlen nyomtatott oldal!) s nincs időm (a „lapzárta”, tudod) írni. (Zárójelben azért mégis kikotyogom: nyakig benne vagyok az Új Forrás 25 éves történetének az írásában. Ott majd bővebben is szó esik mindezekről.) De maradjunk továbbra is a lényegnél. Szinte gyerekes módon örülök például annak, hogy egy majdnem tragikussá váló összeütközésünket követő, nyolc évig tartó szembenállásunk után nemrégiben „tisztáztuk” magunkat egymás előtt (nem mintha egyikünk is bűnös lett volna), és - még az öregedés (wegöregedés?) érzelgős és úgyszólván kötelező megbocsátási hullámát megelőzve - békesség költözött a szívünkbe. Húsz éves ismeretségünk óta - alighanem igazából most először. Kedves Jóska! írjál minél több jó verset -, és kevesebbet hadakozzál a világgal! A versek, a verseid jussanak eszébe a nevedet halló, olvasó, irodalomszerető embereknek. S ne ilyen vagy amolyan vad dolgok. Tudom, a Jóisten úgyis vigyáz rád -, de azért te magad is vigyázz magadra! Sokkal jobban, mint eddig. Nekünk, ötvenéveseknek igazán benőhetne már a fejünk lágya. Nem igaz? Szeretettel és bátorító kézszorítással köszönt 50. születésnapodon pályatársad és barátod: Monostori Imre (Új Forrás, 1995. 3. sz. 62. 1.) 280
