Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer

szűkösen, de a megjelenés küszöbéhez mérten remélhetőleg mégis elégségesen kívánja támogatni e támogatásra érdemes és támogatásra szoruló ügyet. Hogy azután - saját büszkeségének is tárgyat adva mecénási cselekedetével - egy ilyen jubileumon is eredményei közé sorolhassa.

A részletes méltatásra vállalkoznom nem lenne tisztességes: az irodalomtól, a művészetektől messze áll aszakmám. De élvezőjükként, a laikus biztonságával hadd kívánjak újabb negyedszázados jövőt - legalább az eddig művelt minőségben.

Köszöntőm a szerkesztőket, köszöntőm a szerzőket és köszöntőm, további huszonöt évre figyelmét kérve, az olvasót.

A Magyar írószövetséget Fodor András alelnök képviseli.

Tisztelt Ünneplő Közönség,

nemcsak a szolgálat véletlen kötelezvénye diktálta így, hogy Tatabánya negyedszázadot megért folyóiratának én hozhatom a Magyar írószövetség egészét jelképező Elnökség, s személy szerint az elnök, Tornai József szíves köszöntését. E jeles évforduló első előrejelzése óta én magam is törekedtem ide. Sok okom van arra, hogy osztozzam az itteni irodalombarátok örömében. Nyolc esztendeje immár, hogy körükben módom volt elmondani: életem első - és hosszabb időre utolsó - igazi író-olvasó találkozóját itt éltem meg a város nagy reményű gimnáziumában, ahová az Eötvös Collegiumból frissen kikerült tanárok hívtak Lator László, Mándy Iván, Rába György társaságában. Utólag még azt is azonosíthattam, s ettől az emlék még meghittebbé lett, hogy szereplésünk színhelyén, a fizikai előadó egyik lépcsősen emelkedő padjában ott ült egy Gáli István nevű növendék is.

Mindez nagyon régen, negyvenöt éve történt, de mivel életemet és írói pályámat vidéken kezdtem, máig eleven bennem a meggyőződés, hogy mindent az útra bocsátó szűkebb haza közösségének, az ott lelt pártfogó barátok és tanárok jó tanácsainak köszönhetek. Áldozatkészségük, várakozást támasztó igényességük a fölismert képességet támogató buzgalmuk egykor intézményeket pótolt. Nekik köszönhető, hogy a bátor szellemi törekvések becsvágya olyan megyeszékhelyeken is életben maradt, melyet onnét indult költőik ifjúkorukban „kis nyegle vá- rosom”-ként emlegettek, vagy amelyek a nagyralátó hirtelen fejlesztés tüneteit hordozva a munkaversenyes urbanizáció összes kínját megszenvedték.

271