Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Kedves Imre! Köszönöm leveledet, és azt, hogy péntek délután olyan szívesen elbeszélgettél velünk. Benned elsősorban azt lehet csodálni, hogy az összeroppanás határán is tartani tudod Magad, mert rendkívüli az intelligenciád, a munkába kapaszkodsz, és kiegyensúlyozott, boldog magánélet és családi élet áll Mögötted. Kérésedre megpályáztam a megyei önkormányzat ösztöndíját, bár szerintem, mire kiosztják, én halott leszek. Üldözöttségem, megalázottsá- gom, sanyarú fölneveltetésem és boldogtalanságom miatt meg akarok halni. Ezen a világon nem kívánok élni. Gyógyíthatatlan vagyok, jól tudom. A magány és a betegség felőrölt. Kár volt visszajönnöm egyetem után a falumba, ahol csak csudabogárnak számítok a szükeszüek körében, mert költőlényem olyan lelkiszellemi mélységekben időz, ahol csak kétségbeesni és szenvedni, kínlódni lehet. Kérlek, Imre! Ha meghalnék addigra, mire a negyedik kötetem korrektúráját küldik, akkor légy szíves kijavítani a szekrényemben a fölső polc közepén található, Közvetlenül című szürke dosszié alapján, de kötetemnek Lázadás és megbékélés legyen a címe. Kérlek, a dedikációkat egyetlen versem alól se hagyjátok el. Nagyon fontosak. Semmi új betoldás ne legyen: maradjon abban a végleges formában, ahogy Pécsi Györgyivel megszerkesztettük. Az ember méltósága a gondolkodásában és érzelmeiben áll. (Gondolj Pascalnak a „gondolkodó nádszál”- passzusára. Vagy - amit negyedik kötetemben A hős című kisprózámban idézek - „Az kincsem, amit érzek, gondolok”, írta Reviczky.) De én annyira önzetlen voltam és vagyok mindig, hogy soha nem önmagam érdekében és védelmében éltem. Mindenkin tudok segíteni, csak saját magamon nem. Már csak meghalni akarok. Mint pénteken mondtam Neked: már ketten kérték: dönt- sem el: élni akarok-e, vagy meghalni, és e szerint cselekedjem. Nos, én meghalni akarok, csak egy falusi ember még az öngyilkosság szempontjából is hátrányosabb helyzetben van. Szerintem csak a felszínes ember lehet boldog. Aki mélyebben érez, az szenvedni fog. Igaz, minden ember szenved, csak másfokon és más minőségben. Posztumusz esküvő című ötödik kötetem gépirata szintén ott van a szekrényemben a fölső polc közepén két példányban. Ennek a megszerkesztésére kértem az ösztöndíjat - noha megvan -, de Te mondtad, mindegy, hogy mire kérem - én már dolgoztam és dolgozom annyit, hogy megérdemlem az ösztöndíjat. [...] Nagyon rosszul alszom és keveset, még 2 db Eunoctin254
