Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
„Találós kérdések” megválaszolására nem vállalkozom. Su- galmai csak annyira stimmelnek, mint ahogy hosszúkás cikke „etikus” érvei viszonyulnak a valósághoz. Lábjegyzet: az informális kiszivárogtatás, a rákérdezés és a tagadás igaz. Egy dolog, hogy mit mondott Monostori dr., irodalomtörténész, főszerkesztő-helyettes, azóta főszerkesztő, megyei könyvtárigazgató, a Németh László Baráti Társaság tisztségviselője stb. négyszemközt X-nek, Y-nak, illetve nekem, és más az, hogy mi került a felügyeleti szerveknek írt igazoló jelentésébe. A „csinosan zavaros, megosztott figyelemkihagyás szintagmája” sem a „József Attila-díjas író és ex-szerkesztő”, pontosabban volt főmunkatárs képzeletének szüleménye. Sárándi József (Phralipe, 1992. 2. sz. 31. 1.) * 1992. szeptember 9-én meghal, öngyilkos lesz Holló András. Életem egyik legfölemelőbb, egyszersmind talán a legnyomasztóbb, végül: legmegrázóbb barátsága fűz hozzá évek óta, de még most, halála után hét évvel is. 1984 júniusában - éppen a Payer Istvánt búcsúztató lapszámban - mutattuk be az Új Forrásban, éveken át a legtöbbet közölt szerzőink egyike volt, nívójutalmat kapott, interjút közöltünk vele, antológiában szerepeltettük, majd két önálló kötetét is kiadtam. Mindez kevésnek bizonyult az életben tartáshoz. Betegsége nyilvánvaló, sőt egyre súlyosabbá válik. Néhány év alatt száznál is több levelet - nem is keltezte őket - írt nekem, többnyire kétségbeesett, segítséget kérő levelet. Lassan-las- san minden irodalmi barátja elhagyja. Számos alkalommal vágódom kocsiba és robogok el hozzá Mocsára, ahol egy családi ház egyik kis szobájában él. Rimánkodó-követelőző, védelmet kérő, sürgető felszólításait a külső világból már csak én fogadom, s azt hiszem, mindent meg is tettem, ami emberileg és fizikailag, „időbelileg” megtehető. Minden hiába. Ő a teljes, őt szolgáló önfeladást követeli a másiktól. Azért, hogy valahogyan megmenthesse saját emberi valóságát. Utolsó, nekem címzett levelét - mintha a korábbiakhoz képest nyu- godtabb lenne, milyen különös - a halála napján írta. 253
