Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
V. rész. Fúzióban a József Attila Megyei Könyvtárral, avagy: évente tízszer
Jóllehet, én magam mindig azt vallottam, hogy a magyar szépirodalmat nem az Új Forralnak kell megváltania, ennek ellenére nem zárkózom el teljesen ama bizonyos, másként fogalmazásnak az időnkénti megjelentetésétől sem. Mindenesetre-persze a „hagyományos” oldalról is - feltűnően sok „névtelen” vagy kevésbé ismert nevű, többnyire fiatal és még „névtelen” szerzőt közöl a folyóirat (Tóth László, majd később a pályakezdő Jász Attila szerkesztőtársam válogatásában, ajánlásával), sajnos azonban a jelzett időszakból nemigen beszélhetünk érdemleges fölfedezésről, pályaindításról, kinevelő fórumról -, miként pedig az szinte töretlen tradíció volt végig, az Új Forrás addigi történetében. Avagy várjunk még a végleges ítélet meghozatalával? (Persze, természetesen várjunk, habár...) Ugyanakkor - másfelől - tovább erősödött, tovább gyarapodott az Új Forrás vissza-visszatérő jeles szerzőinek a száma, illetőleg - ha minőségben gondolkodom - a szellemi súlya. Szívesen publikál nálunk Domokos Mátyás, Filep Tamás Gusztáv, Olasz Sándor, Grendel Lajos, Görömbei András, Lengyel András, Gróh Gáspár, N. Pál József, Márkus Béla, Szepesi Attila, Hizsnyai Zoltán, Szarka László. És az „újabbak” közül: Vörös István, Villányi László, Bohár András, Eisemann György, Peer Krisztián, Bombitz Attila. És újra megjelenik verseivel Csoóri Sándor. Az Új Forrás szerkesztői mint szerzők is derekasan helytállnak: Tóth László, Wehner Tibor, Kovács Lajos, Jász Attila és jómagam rendszeresen jelen vagyunk publikációinkkal a lapban. * És mindeközben: „recrudescunt vulnera”, azaz: (újra) fölszakadnak a sebek a „Nagy Gáspár-Nagy Imre ügy” kapcsán; illetőleg az 1984-85- ös események érzelmi továbbhullámzása még hét év elteltével is tart. Sárándi József megjelenteti a Phralipe című cigány folyóiratban önéletrajzijegyzeteit, melynek során engem is megtámad. Azazhogy, legyünk jóhiszeműek - különösen így, post festa - neki is megvan (természetesen) a saját verziója az üggyel kapcsolatban. Most, utólag, ő is azt mondja el, ami szerinte történt. (Jóllehet, nem tudhatta, mi történt.) Válaszom és az ő viszontválasza ugyancsak a Phralipébtn jelenik meg 1992 februárjában. Ami itt történt, hát megtörtént -, mondhatnánk minderre, ám azt még hadd tegyem hozzá ehhez, hogy én akkor, a 248
