Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

Az interjúk nagy divatját audiovizuálisán motivált korunkban kétségkívül közvetlensége és könnyedsége is okozta. Tóth László páros interjúi azonban megmutatták, hogy a könnyű szerkezet milyen súlyos terheket hordozhat, esszékkel-tanulmányokkal versenyezhet. Egyik jele ez az interjúsorozat, hogy az Új Forrás léte második évtizedében milyen magosra emelkedett.

Oldalakon keresztül sorolhatnánk a minőség többi jeleit. Elmélyült és kibővült a szlovákiai magyarság és a szlovák szellemi élet kérdéseivel való foglalkozás általában. Távlatos kitekintések nyíltak a finn irodalomra, felfedezés számba ment Gennadij Ajgi csuvas költő bemutatására; Tarkovszkijjal, Jeszenyinnel, Paszternákkal, Valentin Raszputyinnal felvillantottak valamit a Másik Oroszország arcából; és Cs. Varga is ezt kutatta leningrádi jegyzeteiben. Egy esztergomi körzeti orvos Sinka István nyolc kiadatlan versét közölte. Monostori Imre kutatómunkája körül a Németh László filológia új és növekvő műhelye alakult a lapban és vidékén, olyan fontos dokumentumokkal mint a Levelek Magdához kötet s legutóbb Lakatos doktor épp szakszerűségében megrendítő beszámolója Németh betegségéről, betegség sújtotta utolsó esztendeiről. Móser Zoltán a fényképezésről írt folytatásos esszét, valóságos „Bevezetés a fotóművészetbe” félét, amúgy esterhá- zysan értve a szót, és így tán nem is annyira meglepő, hogy a nagy fotós két frappáns interjút is készített két nagyszerű néprajzossal- népzenekutatóval, Vargyas Lajossal és Bodor Anikóval. Vagy tán Tokai András véle készült interjújától jött meg a műfajhoz a kedve? Az se épp mindennapi, hogy közölt a lap egy szerteágazó hozzászólás-csokrot a kultúra és az erkölcs „ökológiájáról”, amiben az volt a legszebb, ahogyan Juhász-Nagy Pál utószóként merő baromságként söpörte le az egészet, bármiféle szerkesztőségi megjegyzés vagy viszontválasz nélkül, természetesen. Természetesen? Hány szerkesztőség vállalna akárcsak hasonlót még ma is? És akkor még mit se szóltunk az irodalomtörténeti Kistükör” rovat miniatűrjeiről (többnyire vidéki tanárok és könyvtárosok remeklései), a régió szellemi és gazdasági történetének és jelenségeinek állandó figyeléséről, a ... de minek soroljam.

Ennyiből is nyilvánvaló, hogy az Új Forrás szellemi műhelyt teremtett, amely felveszi a versenyt bármely fővárosi folyóirattal. De nyilvánvalóan nem versenyezhet. Ma tán még annyira se, mint öt-tíz esztendeje, amikor egy-egy vita vagy vers miatt időlegesen országos figyelem fordult felé. A vidéki folyóiratok példányszáma

236