Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben
ilyen szépen. így akár a lap jellemző „saját” kritikusainak is tekinthetők tehát. A müvek ismertetése mellett mindig igen nagy gondot fordított az Új Forrás alkotóik közvetlen bemutatására; már akkor, mikor az interjú még nem volt a maihoz foghatóan nagy divat. Már Payer István idejében feltűntek a lap interjúi; az 1980-as évfolyam 1. számában például Tasi József közölte a még 1971-ben rögzített beszélgetését B. Nagy Lászlóval, és Kádár Péter kérdezte ki müveiről és életéről Pálos Rozitát Bakonyszombathelyen; a következő számokban pedig úgyszintén Kádár Péter interjúi sorakoznak Gáli Istvánnal, Sárándi Józseffel, Győri Lászlóval, s aztán az 1982-es évfolyamban Wehner Tiborral. Őket kettőjüket megint azért érdemes kiemelni, mert munkásságuk szervesen kapcsolódott a laphoz: Tasi József időnként remek palackokat hoz elé türelmesen gyűjtött raktárából (mint ezt a B. Nagy-interjút vagy mondjuk Kocsis Zoltán vallomását Pilinszkyről), Kádár Péter pedig igazi riporter szenvedéllyel és szemfülességgel (azaz lényeglátással) mutat be a megyéhez és laphoz valamilyen szálon szorosabban kapcsolódó alkotókat, költőktől élsportolókig. Csak pont a tán legfontosabbal, Payer Istvánnal nem készített interjút; a lap saját világát megalkotó főszerkesztő 1984-ben váratlanul meghalt. A helyébe lépő Monostori Imre töretlenül folytatta munkáját, megvalósította terveit, legfőképpen tán épp az inteijúk sorjáztatása tekintetében. Elsősorban Pörös Géza filmrendezőkkel készült interjúsorozatát említeném. Tán nem is annyira azért, mert ezek az interjúk hallatlanul sokat és lényegeset mondanak el a kiválasztott rendezők munkájáról, mégcsak nem is azért, mert maga a kiválasztás is rendkívül tisztességes: nem a nagymenő filmesek vonulnak itt fel, hanem a fontosak. Külön lehetne írni a beszédes címekről (Gaál István: „Tenni a dolgunkat tisztességgel”, Sára Sándor: „Valahogy menni kell a dolognak”, Kosa Ferenc: „A futásomat még nem végeztem el..és így tovább), a kérdések szakszerűségéről, mindez azonban jó filmszakíró esetében természetes. Van azonban Pörös interjúiban valami, ami túlmutat a filmszakíró hatáskörén. Valami többlet, amit szavakban megfogalmazni nagyon bajos, de amitől szerencsés esetben az interjú fölrepül, és az ember hirtelen valahogyan magosból, madártávlatból láthat rá a világra. Ahogyan például Sára Sándor szövegéből, akinek köztudottan ezer akadállyal kellett küzdenie, kiemeli a mondatot: „Nekem végül is szerencsém volt, mindig 233
