Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)

IV. rész. A késő Kádár-korszak éveiben

moktól kezdve képviselték ezt a hangsúlyos szerkesztési koncepciót. Ennek többek között az is az eredménye, hogy ez a kapcsolat immáron nemcsak a pozsonyi Irodalmi Szemlére teljed ki, hanem az utóbbi években a pozsonyi Romboid című szlovák folyóirattal is jó kapcsolatok alakultak ki, egyik munkatársukat itt üdvözölhetjük a nézőtéren. Hadd tegyen hozzá, ha már ennek a körképnek a színezéséről van szó, hogy leningrádi barátaink is érdeklődéssel követik törekvéseinket, már hosszú évek óta, és ők is elküldték a Néva című folyóirat delegációját.

FILIPPINYI ÉVA: Említsünk néhány nevet a csehszlovákiai magyar irodalomból, olyan költőket, akik, azt is lehet mondani, hogy többek között az Új Forrásban indultak.

MONOSTORI IMRE: A köztünk ülő Tóth László és Varga Imre is, mondhatjuk nyugodtan, hogy az Új Forrásban indult, odafigyelt rájuk az Új Forrás, és ilyen a sors, ma ugyanaz a Tóth László az Új Forrás egyik szerkesztője, nagy örömömre és teljes megelégedésünkre. Neki vannak a legnagyobb érdemei abban, hogy ez a kapcsolat az utóbbi néhány évben még intenzívebb lett, hiszen ő a leginkább autentikus azoknak a kérdéseknek az eldöntésében, hogy az Új Forrás milyen mértékben, milyen arányban és kiket közöljön.

FILIPPINYI ÉVA: Azt hiszem, hogy egy ilyen születésnap, egy huszadik évforduló számvetésre is késztet mindenkit, számvetésre készteti a szerkesztőket és mindazokat, akik valamilyen módon kötődnek, kapcsolódnak a laphoz. Vekerdi László müve- lődéstörténész kitűnő ismerője a vidéki irodalmi folyóiratoknak, így az ÚjForrásnak is. Milyennek látja a lapot? Mitől óvja és mire bíztatja?

VEKERDI LÁSZLÓ: Amikor a hetvenes években megpróbáltam áttekinteni a honi folyóiratoknak a széles mezőnyét, akkor az lelkesített, hogy míg Pestből egyre inkább egy nagy, eleven, kitűnő világvárosi színvonalú tartományi székhely vált, addig vidéken a magyar szellem itt is, ott is a maga olyan amilyen fejét elődugdosta, és próbált a saját hangján beszélni. Az volt a lelkesítő, ahogy Debrecenben, Békéscsabán, Szegeden az Alföld az Új Auróra, a Tiszatáj, aztán a Forrás, a Jelenkor, az Életünk, a győri Műhely, és az Új Forrás is Tatabányán megjelent. A szellemi elevenségnek olyan intenzív sugárzása volt ez, hogy nem is tudták az ottaniak, akik csinálták, csak csinálták. Ebben az Új Forrásnak saját színe, saját arca alakult ki, ami nagy dolog olyan óriások

205