Monostori Imre: Az Új Forrás vonzásában (Tatabánya, 1999)
ÍII. rész. A Nagy Gáspár - Nagy Imre-ügy
Nem engedhetjük meg, hogy neves, kitűnő szerzőink (akiknek az Új Forráshoz kötése komoly erőfeszítésbe került, egyszersmind ez komoly bizalmat is jelent a részükről), hátat fordítsanak nekünk csak azért, mert egyazon számban kell szerepelniök rossz vagy dilettáns írókkal. (Ez utóbbi megnevezés éppúgy vonatkozik me- gyénkbeli, mint nem itt élő szerzőkre.) Számos lap-népszerüsítő akciót szerveztünk (a megyehatárokon túl is). A főszerkesztő jelen volt csaknem valamennyi országos érdekeltségű, szakmailag fontos összejövetelen és tanácskozáson (pl. tokaji írótábor, debreceni irodalmi napok, hódmezővásárhelyi és székesfehérvári Németh László-emlékülés, Fülep-emlékműsor Egerben, a regionális folyóiratok fonyódi, illetve győri találkozója, stb.). A lap presztízsének sokat használt, hogy a Látóhatár az első 4 számunk közül háromból közölt tőlünk szépirodalmat (Tóth Lászlótól, Pintér Lajostól és Csengey Dénes- től); s a Népszabadság is kétszer foglalkozott egy-egy összeállításunkkal. Érdeklődött az Új Forrás iránt a Magyar Rádió, valamint - a legújabban - a „Hangsúly” című, nyíregyházi rádiós irodalmi folyóirat szerkesztősége is. II. Kapcsolataink az olvasókkal - úgy ítéljük meg - lényegesen javultak. Ezt úgy értük el, hogy nem kevés feladatot átvállalva a lapkiadó vállalattól és a postától is - megpróbáltuk önmagunkat menedzselni. A legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy akcióink nyomán előfizetőink száma több mint száz fővel gyarapodott. Mindezekkel szemben - s annak ellenére, hogy a megyei párt-végrehajtó bizottság erre már 1983. decemberében határozatot hozott - e területen, pontosabban: a lapterjesztés területén vannak a legkomolyabb (és saját hatáskörünkben megoldhatatlan) nehézségeink. Hiába dolgoztunk ki részletes programot a lapterjesztés és az előfizetés-gyűjtés gyökeres megreformálására, e téren alig történt kézzel fogható előrelépés. A posta, a lapkiadó és a szerkesztőség érdekei eltérnek egymástól, ennélfogva nem alakulhatott ki célhoz vezető együttműködés sem. Erőfeszítéseink és jogosítványaink csak azt teszik lehetővé, hogy a potenciális előfizetőknek egy részét tegyük tényleges előfizetőinkké. Napi kapcsolatban a lapkiadó hivatásos propagandistái 181